A Liverpool – akárcsak ősszel (2-1) – ezúttal is legyőzte a derbin az Everton együttesét, és ezzel öt ponttal meglépett a hozzá hasonlóan szintén a Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik helyre pályázó riválist. A három pont sorsa már a 7. percben eldőlt, a hazai pályán játszó „vörösök” részéről a nyáron igazolt Fernando Torres volt eredményes. Azt, hogy a spanyol jó vétel volt, jelzi, hogy ez volt a szezonbeli 28. gólja.
Egy szöglet után az Everton védői képtelenek voltak felszabadítani, Xabi Alonso szerezte meg a labdát, majd Dirk Kuythez játszott, ő egyből Torrest hozta helyzetbe, a spanyol csatár pedig 8 méterről lőtt laposan a jobb alsó sarokba.
Fernando Torres döntötte el a derbit (AFP)
Az Everton kevés helyzetet alakított ki, a legközelebb Leon Osman fejesénél járt az egyenlítéshez, ám a középpályás a 60. percben nem találta el a kaput. A Liverpoolnak a gól mellett több ígéretes lehetősége is akadt a derbin – ezek közül Arne Riise, Xabi Alonso és Steven Gerrard próbálkozása kecsegtetett leginkább góllal -, de az eredmény már nem változott.
Ahogy a ‘Pool, úgy a Chelsea is egy korai góllal szerezte meg a három pontot, a „kékek” a Middlesbrough-t verték hazai pályán. „Közeledve a hajrához, fontos számunkra ez a győzelem. Nem játszottunk valami jól, de a lényeg a három pont” – értékelt Avram Grant, a londoniak szakvezetője, aki leginkább Ricardo Carvalhónak lehet hálás, a portugál védő Wayne Bridge szabadrúgása után 14 méterről fejelt a kapuba az 5. percben.
A múlt heti forduló után most is nyert a korábban hónapokig csak vergődő Newcastle.
A „szarkák” ezúttal a Tottenham otthonában arattak kiütéses, 4-1-es győzelmet. „Még több gólt is szerezhettünk volna, a kapufát is eltaláltuk, míg a kapusuk két esetben elképesztő bravúrral hárított. A támadások mellett jól is védekeztünk” – így Kevin Keegan, a Newcastle edzője.
Premier League, 32. forduló:
Liverpool-Everton 1-0 (1-0)
Gól: Fernando Torres (7.)
Tottenham Hotspur-Newcastle United 1-4 (1-1)
Gól: Bent (25.), ill. Butt (45+1.), Geremi (52.), Owen (65.), Martins (81.)
Chelsea-Middlesbrough 1-0 (1-0)
Gól: Carvalho (5.)
Korábbi eredmények:
Manchester United-Aston Villa 4-0
Bolton Wanderers-Arsenal 2-3
Birmingham-Manchester City 3-1
Derby County-Fulham 2-2
Portsmouth-Wigan Athletic 2-0
Reading-Blackburn Rovers 0-0
Sunderland-West Ham United 2-1