Cesare Fiorio, aki a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján vezette a Ferrarit, majd megfordult Prostnál és a Minardinál is, úgy gondolja, hogy Felipe Massa hibái után máris helyettes után lehet nézni, mert aki így vezet, ahelyett jobbat is lehet találni.
Fiorio szerint a Ferrarival nemrég hírbe hozott német Sebastian Vettel például jó megoldás lehetne, de két tuti befutót is ajánl: „Bár meg vagyok győződve róla, hogy a fiatal németben nagy lehetőség rejlik, két olyan versenyző is van a piacon, akikkel garantált a siker: Fernando Alonso és Robert Kubica.”
Mennie kell? (vezess.hu)
Az ex-ferraris sportvezető még a toyotás Jarno Trullit is a jelöltek között említi, szerinte a 33 éves pilóta a legutóbbi futamon, a Malajziai Nagydíjon szerzett negyedik helyével megmutatta, hogy jó eredményre képes egy versenyképes autóval, és elég tapasztalt ahhoz, hogy olaszként is helytálljon a Ferrarinál.
Elunyt a FIA volt vezetője
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Jean-Marie Balestre, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) volt francia elnöke. A sokáig újságíróként tevékenykedő sportvezető irányította a Francia, majd a Nemzetközi Sportautomobil Szövetséget, végül pedig a Nemzetközi Automobil Szövetséget, melynek vezetését 1991-ben adta át a ma is regnáló brit Max Mosleynak. 1973 és 1996 között komoly szerepet játszott a francia, illetve a nemzetközi autósvilágban, sokat tett a pilóták biztonságának növelése érdekében – írta az MTI.