Alonso válthatja Massát

A Renault-hoz idén visszatért Fernando Alonso nem csinál titkot belőle, hogy ha nem mennek jól a dolgok a mostani csapatánál, akkor továbbáll. Természetesen a Ferrari a cél.

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso a zavaros, de kis híján sikeres tavalyi mclarenes idény után 2008-ra visszatért a Renault-hoz. Az már most látszik, hogy a spanyol idén nem küzd majd a világbajnoki címért, de Alonso elég nyíltan beszél arról, hogy nem is kötelező maradnia, ha rosszul mennek a dolgok.

“Azért jöttem a Renault-hoz, hogy folytassam a 2005-2006-os nyerő szériát, ha nem idén, hát jövőre. De lehetőségem van arra is, hogy távozzam, hogy a lehető legjobb autóba üljek, a Ferrari pedig az egyik ilyen” – nyilatkozta Alonso a Diario AS-nak.

Egy év után búcsút int? (vezess.hu)

Már Alonso McLarentől való lelépése előtt elkezdődtek azok pletykák, amelyek a kétszeres világbajnok Ferrarihoz szerződéséről szóltak, és azóta újra és újra felbukkannak. Felipe Massa gyenge idénykezdése újraindította a spekulációkat.

“Korai lenne váltásról beszélni, de Massának két rossz versenye is volt, hibázott, ettől persze elindultak a találgatások. Logikus, de korai” – mondta Alonso arról, hogy ő válthatná a brazilt a maranellói csapatnál. Felipe Massának mellesleg 2010-ig van szerződése a Ferrarinál.

Címkék: autó-motor