Renault: bemutatták az R28-ast

A Renault csütörtökön Párizsban mutatta be a múlt héten már pályára küldött új autóját, az R28-ast. A festés maradt a tavaly megismert sémánál, a kasztnit azonban jelentősen áttervezték a kiábrándító 2007-es szezon után.

2008-ban a csapat teljesen új pilótafelállással vág neki az idénynek, Nelson Piquet, Fernando Alonso és az R28 kombinációjától azt remélik, hogy a Renault újra a mezőny élére kerül.

“Azt várjuk, hogy a csapat visszatér a megfelelő helyére, a mezőny elejére. Ez a cél az új autóval, mindenki keményen dolgozott, hogy túljussunk a tavalyi gondokon. A pilóták szempontjából Fernando Alonso visszatérése hatalmas lökés, optimizmus uralkodik a csapatnál, és az egész Renault-nál” – mondta a leleplezésnél Bernard Rey, a RenaultF1 elnöke.

Különös figyelmet fordítottak az autó elejére (vezess.hu)

“2007 nagyon gyenge idény volt az elvárásainkhoz képest. 2008-ra nagy remények vannak mind a csapaton belül, mind kívülről, a mi dolgunk pedig az, hogy versenyképes autót adjunk a pilótáinknak. Túlléptünk a 2007-es tervezési problémákon. Minden területen keményen dolgoztunk, különösen az aerodinamikán. Különös figyelmet fordítottunk az autó elejére, a vadonatúj első szárnyra és felfüggesztésre. Az autó hátsó részét is átdolgoztuk, és persze az alapokat sem hanyagoltuk el” – magyarázta a technikai igazgató, Bob Bell.

“Az autó megbízhatóan teljesített az első teszten, és teljesítmény terén is ígéretes fejlődés történt. Bízunk benne, hogy a szélcsatornában tapasztalt javulás a pályán is megmutatkozik majd” – tette hozzá.

Sokat várnak Alonsótól: a Renault-csapat (f1-live)

A Renault új szponzorokkal is gazdagodott, a Pepe Jeans és a Sanho Human mellett a McLarent is támogató spanyol Santander bank egyik fiókcége, az Universia is leszerződött a csapattal.

Új technikai partnerek csatlakoztak a csapathoz, három informatikai cég is segíti majd a fejlesztéseket, a számítógépes tervezést.

Címkék: autó-motor