Feltámad a Williams?

Az e heti valenciai teszt kellemes meglepetése volt a Williams új autójának versenyképes bemutatkozása. A csapatnál a jó eredmények ellenére még többet várnak - a BMW és Renault veszélyes ellenfelet kap 2008-ban?

A Williams csapat hétfőn minden különösebb felhajtás nélkül küldte pályára 2008-as autóját, az FW30-ast. Az első napon az ifjú A1GP-sztár – a jövő Schumacherje, ahogy néha nevezik -, Nico Hülkenberg még elég szerényen teljesített, de a későbbi napokon a versenyzők, Nico Rosberg és Kazuki Nakajima már egyértelműen a Ferrari és a McLaren után a leggyorsabbként szerepeltek.

Biztató a kezdet

A csapatnál harmadik idényét kezdő Rosberg így beszélt az új autóról: “A legelejétől fogva jó érzésem van, ez pedig mindig jó jel. Az autó egyértelműen előrelépés. Persze nem nevezném lenyűgözőnek – az túlzás lenne. Az elején vagyunk még, de az idény szempontjából mindenképp biztató a kezdet.”

A harmadik erő? (vezess.hu)

Persze a tesztelés – főleg az ilyen korai szakaszban – nem igazán mértékadó, de csapatnál ezután még többet várnak, és ha sikerül is fejlődniük, akkor biztosan előrébb lép a csapat mezőnyben. A csapat társtulajdonosa és -főnöke, Patrick Head óvatosan fogalmaz az első hét után:

A nagymenők még messze

“Az autó gyorsabb, jobb, mint a tavalyi. De látható, hogy még mindig nagy a hátrány a Ferrarihoz képest, szóval sok dolgunk van még. Ahogy a legtöbb csapat, mi is további fejlődést várunk Melbourne-ig, de azt kétlem, hogy ott már a rajtrács elejére kerülhetnénk. Azt azonban remélem, hogy azért eléggé elöl leszünk.”

A teszten elért eredményeket így értékelte Head: “Sosem vagyunk elégedettek, de nem volt rossz. Sosem elfogadható, de jó irányba tartunk. Gyorsabb az autó, de még mindig nem elég gyors.”

A BMW és a Renault sem szerepelt igazán kiválóan Valenciában, így a Williams 2008-ban talán veszélyes ellenfelük lehet, Head azonban nagyon óvatos a jósolgatással, egyelőre csak annyit mond, hogy a Ferrari és a McLaren mögött nagyon szorosnak tűnik a mezőny.

Nakajima jól szerepel

A Williamsnél az is örömre adhat okot, hogy a tavalyi szezonzárón bemutatkozott újonc, Kazuki Nakajima teljesítménye nem maradt el a tapasztalt Rosbergétől. Bár a japán fiú a Brazil Nagydíjon csúnyát bakizott, amikor két szerelőt is elütött a bokszban, de a tempóra nem lehetett panasz, és ezt most is bizonyította – legjobb körén német csapattársánál is gyorsabb volt.

“Remélem, hogy képes lesz állandó helyet találni magának az F1-ben. A Forma-1 kemény világ, az embernek bizonyítania kell. Remélem képes lesz erre. Szerintem biztosan, úgy vélem, hogy szép jövő vár rá” – értékelte a japán újoncot Patrick Head.

Címkék: autó-motor