Folytatódik a belháború a McLarennél?

A múlt héten jelentette be a brit–német istálló, hogy jövőre Heikki Kovalainen ülhet Alonso helyére. A finn már jelezte, hogy egyenlő bánásmódra számít, de Jenson Button szerint a béke csak az első versenyig tart.

Bár idén a McLarennél folyamatosan az egyenlőséget hirdették, Fernando Alonso távozása után megjelentek olyan hangok a csapatnál, hogy 2008-ban Lewis Hamilton lesz az első számú pilóta. A Renault-nál Alonso mellett másodhegedűst játszani nem akaró Heikki Kovalainen viszont épp azért ment a McLarenhez, mert hisz benne, hogy egyenlő feltételek mellett küzdhet jövőre a győzelemért.

A rivalizálásból fakadó problémákra azonban nem számít a finn. „Azt hiszem, küzdhetünk Lewisszal akármilyen keményen, a pályán kívül csak nevetünk rajta. Az egyik legfontosabb dolog a McLarenhez való szerződésem előtt az volt, hogy biztosítsam az egyenlő bánásmódot. Ezt sikerült is a kontraktusomban rögzíteni. Szerintem a McLaren a múltban is mindig egyenlően kezelte a pilótákat, és 2008-ban is erre számítok” – mondta a 26 éves pilóta a BBC-nek.


Közös pezsgőzés a Japán Nagydíj után (Getty)


Hamilton édesapja, Anthony sem számít arra, hogy a 2007-es szezonhoz hasonlóan a pályán és a pályán kívül is elkeseredett harcot vív egymással a két csapattárs. „Nem hiszem, hogy bármelyik pilótával vagy istállóval összetűzésbe kerülnénk. Heikki és Lewis is rendes gyerek, biztos vagyok abban, hogy jól ki fognak jönni egymással” – mondta a brit versenyző édesapja.

A Honda istálló alkalmazásában álló Jenson Button azonban nem hisz abban, hogy békésen megfér egymással a két fiatal, a véleménye szerint kőkemény harcot vívnak majd egymással. “Biztos vagyok benne, hogy Kovalainen nem fog megelégedni egy-két futamgyőzelemmel. Egyenesen a világbajnoki címért fog küzdeni és nem zavartatja majd magát attól, hogy Lewis a társa” – nyilatkozta a brit pilóta.

Kovalainen egyelőre nem beszélt a csapaton belüli rivalizálásról, de a jövőjével kapcsolatban konkrét elképzelései vannak. „Nem szerződtem volna a csapathoz, ha nem érezném előrelépésnek, hogy jövőre a McLarennél versenyezhetek. Úgy gondolom, a jövőben jó eséllyel szállhatok harcba a futamgyőzelmekért, illetve a világbajnoki címért is.”

Címkék: autó-motor