Kapcsolódó linkek
Sir Alex Ferguson csapata november 24-i, boltoni találkozójának szünetében vesztette el a fejét, mint ahogy később el is ismerte, sértő megjegyzéseket a játékvezetőre, Mark Clattenburgre, aki aztán ki is állította.
Az eltiltás majd december 28-án lép életbe: Ferguson a West Ham és a Birmingham elleni bajnokikat figyeli majd a lelátóról; ráadásul ötezer fontos pénzbírságot is köteles befizetni.
Mivel a 65 éves menedzser nem kérte meghallgatását, az angol szövetség (FA) a jegyzőkönyv, továbbá a nyilatkozatok és a videofelvételek alapján hozta meg döntését.
A manchesteri edző közvetlenül a lefújás után így nyilatkozott: „A Bolton nagyon agresszív volt, de a játékvezető nem védett meg minket. Megmondtam Clattenburgnek, amit gondoltam a ténykedéséről, de ez nem tetszett neki. A bíróknak fáj az igazság.”
Sir Alex Fergusont egyébként nem először tiltják el a játékvezető sértegetése miatt: 2003-ban szintén két mérkőzésre meszelték el, miután sértő hangnemben jól „odamondogatott” Jeff Winternek.