Radics Péter is indul a Nemzeti Színházért?

Öten nyújtottak be határidőn belül pályázatot a Nemzeti Színház igazgatói pályázatára, azon túl pedig egy jelentkezőé érkezett meg. A Népszabadság úgy tudja, hogy a korábbi washingtoni tudósító, Radics Péter is indult az igazgatói székért.

A korábbi információk szerint Alföldi Róbert, Balikó Tamás, Szűcs Miklós, valamint a Hudi Zoltán–Imre Zoltán páros adta be elképzelését a színház vezetésére. Radics Péter indulásáról eddig nem lehetett hallani.

Az újságíró, először mint washingtoni tudósító vált híressé, majd akkor, amikor nyíltan vállalta homoszexualitását. Legutóbb arról lehetett olvasni, hogy az sikertelenül pályázott az Írószövetség elnöki posztjára, és Kenyába utazott, hogy néprajzi tanulmányokat készítsen operájához.

A Nemzeti igazgatói posztjáért a szakmai bizottság véleménye alapján az oktatási és kulturális miniszter dönt várhatóan még az ünnepek előtt.

Címkék: Magazin