Megúszhatja a Renault, érkezik Alonso?

Bernie Ecclestone szerint a Renault-féle kémügy kisebb kaliberű, mint a McLarené volt. Az ügyben jövő héten dönt az FIA, és az ítélet nagyban befolyásolhatja Fernando Alonso jövőjét. A McLaren eközben bejelentette, hogy több jelöltjük is van a spanyol helyére, de döntés egyelőre nincsen.

A Renault-nak épp egy hete van vén még a Motorsport Világtanács (WMSC) monacói üléséig, amelyen a francia csapatnak kell felelnie a McLarentől szerzett titkos információkkal kapcsolatos kérdésekre. A vádak szerint a Mclarentől a Renault-hoz szerződő mérnök, Phil Mackereth négy flopilemezen vitte magával a wokingiak 2006-os és 2007-es autóinak terv- és műszaki rajzait.

A jövő heti ítélet nagyban befolyásolhatja a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso jövőjét is. A spanyol ugyanis sokak szerint azért nem kötelezte el még magát a francia istálló mellett, mert ki akarja várni a WMSC döntését.

Egyedi eset

A Forma–1 mindenható főnöke, Bernie Ecclestone szerint ez a mostani ügy messze nem olyan súlyos, mint a McLaren kémügye volt: „Hogy meddig is terjedt ez a ténykedés, nem tudom. De azt hiszem, az a különbség a Renault és a McLaren között, hogy az utóbbiak folyamatosan és ismétlődően szereztek információkat egy személytől, míg ebben az ügyben valaki egy alkalommal ellopott egy halom rajzot” – magyarázta a brit F1-mágnás.


Bernie szerint nincsenek akkora bajban Briatoréék (vezess.hu)


Ecclestone arról is beszélt, hogy szerinte jobb lenne, ha az FIA kimaradna ezekből az ügyekből, és inkább az igazságszolgáltatási szervek elé kerülnének.

Feljelentést kellett volna tenniük

„Én még az egész ügy kipattanásakor mondtam Ron Dennisnek (a McLaren csapatfőnöke), hogy tegyen feljelentést a rendőrségnél, ha lopás történt. Szóljon, hogy valaki házon belülről lopott információkat fogad vagy ad tovább. Ha így kezelték volna az ügyet, nem történt volna az idén, amit láttunk. Az ilyesmik a rendőrségre és a bíróságra tartoznak, nekik sokkal jobb eszközeik vannak az igazság kiderítésére” – mondta Bernie.

Az ún. Stepneygate – a McLaren valószínűleg a Ferrari alkalmazottjától szerzett információkat használta fel a saját javára – büntetéseként szeptember közepén a Motorsport Világtanács a wokingi csapatot kizárta a 2007-es konstruktőri világbajnokságból, és rekordösszegű, 100 millió dolláros pénzbüntetésre ítélte.

Ezenkívül arról is döntöttek, hogy a McLaren 2008-as autóját még az idény előtt alaposan megvizsgálják, Ferrari-hatások után kutatva. „Remélem, hogy nem így alakul, de előfordulhat” – utalt Ecclestone egy a wokingi csapatra váró előzetes pontlevonás lehetőségére.

—-Nem kapkodnak a McLarennél—-

A McLaren nem siet az idény végén távozott Fernando Alonso pótlásával, Lewis Hamilton új csapattársának bejelentése még odébb van. A csapatfőnök, Ron Dennis a kolumbiai El Tiempónak beszélt a kérdésről. „Még nem döntöttünk, és nem is érezzük sürgősnek” – jelentette ki Dennis.

A McLaren lehetséges jelöltjei közül a lap külön kiemelte a tesztpilótát, Pedro de la Rosát, akinek rajongói egyébként aláírásokat gyűjtenek azért, hogy jövőre kapjon egy esélyt.

Találgatások

„Elképzelhető. Sok lehetőség van, neveket azonban nem mondhatok, csak annyit, hogy nem sietjük el. Hamiltonnal máris dolgozunk, amikor pedig döntünk az új csapattársáról, akkor vele is megkezdjük a munkát” – nyilatkozta a kolumbiai pilótával kapcsolatos találgatásokra a csapatfőnök.


Még haboznak (vezess.hu)


A McLaren jelöltjei között lehet de la Rosa mellett a renault-s Heikki Kovalainen, a williamses Nico Rosberg és a Force India német versenyzője, Adrian Sutil is – bár az utóbbi két pilótának szerződése van 2008-ra, és nem is nagyon akarják elhagyni saját csapatukat.

Elég volt a Forma-1-ből

Ron Dennis azt is elárulta az interjúban, hogy az idei botrányos szezon után megfordult a fejében, hogy 60 évesen már jobb lenne visszavonulnia a McLaren éléről.

„Ez a munka nagyon sok erőfeszítést és figyelmet követel. Sokat vagyok távol a családomtól. Igen, gondoltam a visszavonulásra, de nem az a fajta ember vagyok, aki a nehézségek közepette bedobja a törölközőt” – magyarázta Ron Dennis.

Címkék: autó-motor