A világbajnoki pontversenyben végül a második helyen végző brit versenyző azt szerette volna, ha Nico Rosberg érkezik Alonso helyére. A német azonban a napokban kijelentette, hogy marad a Williamsnél. „Még csak 22 éves vagyok, nincs értelme kapkodni” – mondta a Daily Telegraph-nak Keke Rosberg fia.
Már van elég pénz
Nico az első szezonjában kétszer a hetedik helyen végzett, idén pedig hétszer ért pontot érő helyen a célba. A szezonzáró interlagosi futamon negyedikként intették le, ami pályafutása legjobb eredménye. „Lépésenként szeretnék előrébb kerülni, a következő szezonban a dobogós hely a célom” – magyarázta a Nico, akinek édesapja éveken keresztül szintén a Williamsnél száguldott.
Maga Frank Williams is jelezte, hogy most már nem kell eladniuk a legjobb pilótájukat.
„Mit mondjak a szponzoroknak és a munkatársaimnak? Egész évben azt magyaráztam nekik, hogy szeretnénk ismét az élcsapatokkal versenyezni, és erre elküldöm Nicót? Egy éve talán meggondoltam volna, de most már nincsenek anyagi problémái a csapatnak” – nyilatkozta a csapatfőnök a „sport auto”-nak.
Ketten maradtak
Hamiltonnak tehát türelemmel kell várnia, továbbra sem dőlt el, hogy kit szerződtetnek le a McLaren vezetői. Hét közben egy másik jelölt, Adrian Sutil is közölte, hogy nem érdekli a wokingiak ajánlata. Így már csak Heikki Kovalainen, illetve Pedro de la Rosa jöhet szóba.
A fiatal finnt nemrég elküldte Flavio Briatore a Renault-tól, és jelenleg nincs is szerződése. A spanyol McLaren-tesztpilótának a Prodrive csapatban szorították volna helyet, de néhány napja a fiókistálló nem kapta meg 2008-ra a rajtengedélyt a Forma-1-es vb-re.