Vista-karácsonyt remél a Microsoft

A szoftvercég abban reménykedik, hogy az operációs rendszer gyermekbetegségeinek leküzdésével végre valóban fellendül a forgalom, és az ünnepekre kellő kereslet támad a Vista iránt.

A cég elképzeléseiről Mike Nash alelnök beszélt a sajtónak, több alkalommal is kifejtve azon véleményüket, miszerint a Vista kezdeti hibáit többé-kevésbé mind sikerült kijavítaniuk, ez pedig megnyithatja az utat a váltás felgyorsítása felé. Az immár egy éve megjelent operációs rendszerre rá is férne ez, hiszen eddig nem tudta megkezdeni a Windows XP kiszorítását. A nagy többség maradt a jól bevált és kevesebb idegesítő problémát jelentő verziónál – arról nem is beszélve, hogy ez utóbbi jóval elviselhetőbb követelményeket támaszt a hardverrel szemben.

A teljesítmény és a kompatibilitás rengeteg gondot okozott a vállalati és magánfelhasználóknak egyaránt. Sokan keserűen állapították meg, hogy gépükön nem az elvárt sebességgel fut a Vista, illetve számos hardver nem működik együtt az operációs rendszerrel a megfelelő meghajtók hiánya miatt. Ez természetesen sokak kedvét elvette, bármilyen hangzatos szólamok is érkeztek Redmond felől, az első negatív tapasztalatok visszafogták az érdeklődést. Erre jött még rá a fagyások, leállások, valamint a magasabb fogyasztás ténye, amely különösen a laptopok felhasználóit érintette kényelmetlenül.

Nash elmondása szerint mostanra azonban sikerült javítani a szoftver megítélését, és a felhasználói élmény egészen biztosan jobb, mint akár az egy hónappal ezelőtti, nem beszélve a megjelenés időszakáról. A javítások mellett néhány bővítést is terveznek: három újabb frissítés érkezik, amelyekben a vezeték nélküli elérést, valamint az USB funkcionalitását javítják (ez utóbbi az összes fagyások 1-2 százalékáért felelős). Emellett pedig elkészült a Windows Live Photo Gallery, illetve az online szolgáltatások között megjelent egy levelező megoldás, amely leválthatja a beépített klienst.

Címkék: tech