A VAM Artban egymásra találtak a művészek és az üzletemberek

Nagyszabású művészeti akcióba fogott a VAM Design Center – VAM Art-projekt elnevezéssel –, amikor a fiatal művészek illetőleg az üzleti szféra összefogásával kiállítás-sorozatot szervezett, azzal a céllal, hogy a jövő művészeti örökségét bemutassa.

A grandiózus projekt második tárlata, ahol ötvenkét kortárs, induló művész alkotása látható, november 10-én nyílik a központ Átriumában (VI. kerület, Király utca 26.), és hétfőtől-péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-14 óra között látogatható.

A WAM Art-program: a központ szerint a legnagyobb kortárs művészeti projektet indította útjára Vincze Miklós üzletember, húsz éve nem született hasonló olyan kortárs művészeti kezdeményezés, amely a művészek és néhány üzletember összefogásával adja vissza a magyarországi képzőművészek, alkotók jövőjét. A programban részt vevő gazdasági szereplők a projektre az első évben 273 millió forintot fordítanak, valamint a pénzügyi hozzájáruláson kívül részt vesznek a fiatal kortárs képzőművészek menedzsmentjének a képzésében. A művészek az összefogás keretében aktív részvétellel járulnak hozzá saját maguk és a projekt sikeréhez.


Bánki Ákos festõmûvész Pszichikai tér címû alkotásával (Fotó: MTI) KÉPGALÉRIA



A VAM Art-projekt első üteme szeptember 15-én indult útjára Novák Erik festőművész életmű-kiállításával és öt fiatal tehetség bemutatkozásával.

Címkék: Magazin