Kapcsolódó linkek
Az edzés elején Faubel tanyázott az első helyen, majd rövid ideig Mattia Pasini és a délelőti szabadedzést megnyerő Talmácsi is átvette virtuálisan az ideiglenes pole-t.
A 30 perces kvalifikáció felénél Talma a mezőnyben először vitte le a köridőt 1:40 alá, s egy 1:39.874-gyel az élre állt, míg Faubel nagy igyekezetében a kavicságyba hajtott, miután túl nagy lendülettel igyekezett bevenni egy kanyart. Később a magyar és a spanyol világbajnoki esélyes is újfent kijött a boxba, sokáig nem is változott a helyzet az élen.
Alig három perccel a zárás előtt Simone Corsi is bejött Faubel elé, a spanyol a harmadik helyre került. Ezután Talma javított, és 1:39.783-mal megerősítette vezető helyét. Erre azonban még volt válasza a nagy rivális, hazai közönség előtt szereplő Faubelnek (1:39.644), sőt egy másik csapattárs, Sergio Gadea is maga mögé utasította Talmácsit. A magyar motoros utolsó körében aztán ezredre annyit ment, mint Faubel, ám ezzel még nem volt vége az izgalmaknak.
A spanyol az edzés leintése előtt 146 ezredmásodpercet letornázott az idejéből, s 1:39.498-cal megnyerte az első kvalifikációt. Talma másodikként zárt. Nagy küzdelemre lehet számítani a folytatásban is.
Talmácsi Gábor 10 ponttal vezet a pontversenyben (MTI/EPA)
„Elégedett vagyok, hiszen itt még nem mentem 1:40 perc alatt. Élveztem az időmérőt, többször is jó tempóban haladtam, és nem fáradtam el. Ez fontos, hiszen a versenynek hasonló ritmusa lesz. Most is egyedül próbáltam menni, nem pedig szélárnyékban, mert szerintem a futamon is előfordulhat ilyen. Vannak a valenciai pályának olyan helyei, ahol tudok javítani, még teszteljük a kemény gumit is, és állítunk a hátsó rugón. Úgy vélem, a verseny a gumiválasztáson dőlhet el, ebben nagyot lehet hibázni. Lehet, hogy szombaton lassabb leszek, de a lényeg, hogy a futamra ismerjük meg az összes gumit, meg azt, mit tudok velük” – mondta az MTI-nek Talmácsi.
„Célom az elejétől kezdve egyértelmű, a rajtelsőség elhódítása, majd a futam megnyerése” – így Hector Faubel. A spanyol kentaur elmondta, a motorja nagyon jó, köszönhetően az új erőforrásnak. Elégedetten állapította meg, hogy pénteken a legjobb időt érte el, ugyanakkor elismerte, hogy nincs nagy különbség Talmácsi és közte, így szerencsére is szüksége lesz a hátrányának ledolgozásához.
—-Eredmények: 125 kcm, 250 kcm, MotoGP—-
Valenciai Nagydíj
125 kcm
1. szabadedzés:
1. Talmácsi Gábor (Aprilia) 1:41.280
2. Nicolas Terol (spanyol, Derbi) 1:41.462
3. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 1:41.567
…
36. Győrfi Alen (Aprilia) 1:46.332
1. időmérő:
1. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 1:39.498 p
2. Talmácsi Gábor (Aprilia) 1:39.644
3. Sergio Gadea (spanyol, Aprilia) 1:39.745
…
37. Győrfi Alen (Aprilia) 1:44.691
MotoGP
1. szabaedzés:
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 1:33,083
2. Marco Melandri (olasz, Honda) 1:33.762
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 1:33.881
2. szabaedzés:
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 1:32.968
2. Sylvian Guintoli (francia, Yamaha) 1:33.084
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 1:33.150
250 kcm
1. szabadedzés:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 1:36.306
2. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 1:36.365
3. Alex De Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 1:36.486
…
23. Tóth Imre (Aprilia) 1:39.829
1. időmérő:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 1:35.476 p
2. Takahasi Juki (japán, Honda) 1:35.927
3. Aojama Suhej (japán, Honda) 1:36.103
…
24. Tóth Imre (Aprilia) 1:39.448