A “Császár” elárulta: a két ország közötti, augusztusi barátságos mérkőzésen nagyon meglepődött a házigazdák lélektelen játékán. “Olyanok voltak, mint egy iskolai csapat, nem beszéltek egymással és nem is bíztatták egymást. Egyszerűen nem volt bennük élet” – mondta a 62 éves szakember a 2-1-es német sikerrel végződött, Wembley Stadionbeli meccsről a BBC-nek.
A Bayern München elnöke játékosként először 1965-ben találkozott az angol válogatottal. „Az 1966-os világbajnokságon is összefutottunk az angolokkal. Az akkori csapatuk teljesen más volt, mint jelenleg” – mondta az emlékezetes fináléról Beckenbauer. A döntőt az angolok nyerték még hosszabbításban 4-2-re, egy mindmáig vitatott Hurst lövéssel megszerezve a vezetést.
Az angolok jelenleg nagyon nehéz helyzetben vannak a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságra való kijutással kapcsolatban, a sorsuk már nem a saját kezükben van. Utolsó mérkőzésükön le kell győzniük a jelenleg éllovas Horvátországot és reménykedniük abban, hogy Oroszország pontokat veszít Izrael, illetve Andorra ellen.
“Anglia nélkül nem lenne ugyanolyan az Eb. Óriási veszteség lenne, ha nem kvalifikálnák magukat” – tette hozzá Beckenbauer.