A VDA elnöke, Matthias Wissmann közleményben hangsúlyozta, hogy “az efféle rögzített sebességhatárok ökológiai szempontból nulla-összegű játszmát jelentenek, viszont kárt okoznának a német autóipari szektornak”. Németország szokatlan gyakorlatot tart fenn abban az értelemben, hogy ott az autópályákon nincsenek egységesen kötelező sebességkorlátozások, csak egyes szakaszokon van korlátozás, a befolyásos hazai autóipar pedig erőteljes nyomást fejt ki azért, hogy semmilyen országos korlátozás bevezetésére ne is kerüljön sor.
Wissmann arra a szavazásra reagált, ahol a szociáldemokraták támogatták a sebességkorlátozás bevezetését mint lehetséges módot az üvegházhatást okozó szén-dioxid kibocsátásának korlátozására.
Wissmann szerint az ország sokkal többet tehetne a környezetvédelem érdekében akkor, ha a széndioxid-kibocsátáson alapuló gépjárműveket vezetnének be, sikerülne megszüntetni a forgalmi dugókat és biztosítva lenne a zökkenőmentes forgalom. Ő is kihangsúlyozta, hogy egyébként a németországi utak 98 százalékán – és az autópálya-szakaszoknak több mint a felén – már vannak sebességkorlátozások.
Egyes környezetvédő csoportok szerint a sebességkorlátozások azonnali hatásként öt százalékkal csökkentenék a gépjárművek széndioxid-kibocsátását, hosszabb távon pedig, az üzemanyag-takarékos gépkocsik használatának szélesebb körű elterjedésével, 15 százalékos csökkenést eredményeznének.