Elküldik Barrichellót

Egyre valószínűbb, hogy a brazil veterán jövőre már nem versenyezhet a Hondánál. A szerelőknek elegük van belőle, a csapat pedig hamarosan fiatal tehetségeket tesztel.

Annak ellenére, hogy a brazil veteránnak szerződése van a csapattal jövő évre, könnyen lehet, hogy a Honda idén megszabadul Rubens Barrichellótól. Néhány hete már felmerült, hogy a 35 éves pilótát elküldik, most újabb adalékok láttak napvilágot.

Az F1 Racing értesülései szerint Barrichellót jövőre a Super Agurinál helyezheti el a Honda. A magazin szerint a csapat már nem hisz a brazil pilótában, akit csapattársa jó néhányszor elvert idén. Barrichello 1993-as bemutatkozása óta idén először nem szerzett pontot az F1-ben, míg Jenson Button a pocsék autóval három alkalommal ért célba pontszerző helyen.

Állítólag a Kínai Nagydíj tette be végleg a kaput, ahol Button az ötödik, míg a brazil csak a 15. helyre hozta be a Hondát. A lap szerint a csapat szerelői, mérnökei úgy látják, hogy Barrichello már nem tesz meg mindent a sikerért. “Szerintünk fél. Itt lenne már az ideje a visszavonulásnak” – mondta állítólag az egyik mérnök. A brazil támogatottsága megcsappant a csapaton belül, és az sem erősíti pozícióját, hogy honfitársa, a korábbi sportigazgató, Gil de Ferran nyáron távozott.

A fenti híreket alátámasztani látszik, hogy a Honda hamarosan fiatal tehetségeket tesztel, könnyen lehet, hogy már a veterán utódját keresik. A november 13-15-i barcelonai tesztsorozaton három, a GP2 sorozatban idén jól teljesítő versenyző, Mike Conway, Luca Filippi és Andreas Zuber vezethetik majd a brackley-i gárda autóját.

Címkék: autó-motor