A német játékos tavasszal, egészen pontosan áprilisban feküdt kés alá, de az eredetileg tervezett pár hétnél hosszabb időre dőlt ki a sorból. „Az orvosok eleinte azt mondták, hogy 4-6 héten belül ismét játszhatok. Még nyáron is úgy számoltam, hogy az angol bajnoki rajtnál már ott leszek” – mondta Ballack, aki a napokban ismét edzésbe állt.
„Hat hónapot hiányoztam, ami nagyon megviselt. A legrosszabb az volt, hogy nem igazán tudtam, mikor játszhatok megint. Mostanra szerencsére sokat javult a helyzet, nincsenek fájdalmaim. Egyelőre még egyedül edzem, de a reményeim szerint idén ismét szerepelhetek a Chelseaben” – nyilatkozta a Bildnek a német játékos.
A londoniak trénere, Avram Grant már várja vissza. „Ballack állapota sokat javult az elmúlt egy hónapban. Az orvosai szerint egy-két hónapon belül visszatérhet. Remélem minél hamarabb” – mondta Jose Mourinho utódja.
A szombati fordulóban a Manchester Cityt leiskolázó csapattársak is örülnének a német irányítónak, ugyanakkor a Chelsea egyik legnagyobb sztárja szerint hibázott Ballack, amikor Londonba igazolt. Didier Drogba úgy gondolja, hogy a német középpályás az Arsenalban vagy a Manchester Unitedban jobban érezné magát.