Jandó Jenővel lép fel a Muzsikás

Allegro Barbaro - Bartók Béla zongoramuzsikája és a népzene címmel ad koncertet szombaton a Muzsikás együttes és Jandó Jenő Budapesten, a Millenáris Teátrumban - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Hamar Dániel, az együttes tagja az MTI-nek elmondta: koncerttel az volt az elsődleges céljuk, hogy Bartók zenéjét közelebb vigyék a népzene kedvelőihez, a népzenét pedig a Bartók muzsikája iránt elkötelezettekhez. Jandó Jenővel már többször koncertezett a Muzsikás – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a koncerten egyforma súllyal szerepel majd Bartók muzsikája és a népzene. Az együttessel fellép Petrás Mária mondvai csángó énekes. A koncertről DVD készül, amely jövő tavaszra, az együttes fennállásának 35. évfordulójára jelenik meg – közölte Hamar Dániel.

A Muzsikás együttes több olyan sikeres hangversenyprogramot állított már össze, amely Bartók Béla és a népzene kapcsolatát mutatja be.

Bartók Béla műveinek többségében felfedezhető a népzene hatása. Olyan dallamokat, dallamfordulatokat, harmóniákat használt, amelyekkel népzenei gyűjtőútjain találkozott. Sokszor írt arról, hogyan befolyásolta művészetét kapcsolata a népzenével.

A Muzsikás együttes tagja Porteleki László (hegedű, koboz, tambura, ének), Éri Péter (brácsa, mandolin, furulyák, ének), Hamar Dániel (bőgő, gardon, dob, ének) és Sipos Mihály (hegedű, citera, ének).

Jandó Jenő Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj kitüntetettje. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, dolgozott Ferencsik Jánossal, Lamberto Gardellivel, Jurij Szimonovval is.

Címkék: Magazin