Hamilton hibázott, a McLaren fellebbez

A brit újonc egy biztosnak tűnő világbajnoki címet vesztett el az utolsó két futamon. A szezonzáró verseny után Lewis Hamilton elmondta, hogy részben saját hibájának köszönheti, hogy csak a hetedik helyet szerezte meg Interlagosban. Csapata eközben óvást nyújtott be a FIA-nál.

Kimi Räikkönen két versennyel az idény vége előtt 17 ponttal volt elmaradva Hamilton mögött, ám a finnek így is sikerült két győzelemmel megelőznie az addig hibátlanul vezető vetélytársát. Kínában az élen autózó brit a csapat hibás döntése miatt szalasztotta el idő előtt bebiztosítani a vébécímet, Brazíliában viszont már ő hibázott.

A rajtnál a két nagy vetélytárs – Alonso és Räikkönen – megelőzte Hamiltont. Az újonc azonnal megpróbálta visszaelőzni csapattársát, megcsúszott, s hogy elkerülje a megpördülést, kihajtott bukótérbe, ahonnan csak a nyolcadik helyre tudott visszatérni. A brit kockázatos manővere azért is érthetetlen volt, mert elég lett volna, ha Alonso mögött behozza a McLarent, és akkor is ő a bajnok.

Megbokrosodott a váltó

„A futam elején én hibáztam, és emiatt vesztettem jó pár helyezést” – nyilatkozta Hamilton, akit nem sokkal később utolért a balszerencse – közbeszólt a technika ördöge. „A kocsi egyszer csak magától üresbe kapcsolt, és egy ideig csak gurultam. Végül valahogy sikerült ismét működőképes állapotba hoznom, de addigra már rengeteg időt veszítettem.”

Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke szerint a sebességváltó hibás működése okozta Hamilton autójának lelassulását. Arról, hogy pontosan mi okozta a problémát, Dennis nem tudott beszámolni, de jelezte, a sebességváltóval volt probléma, a rendszer hibát jelzett és üresbe kapcsolt. „Helytelen parancsot kapott a rendszer, hogy miért, azt még nem tudjuk. Talán az egyik szenzor miatt” – mondta. A csapatfőnök felmentette Hamiltont, és balszerencséről beszélt.

„Nem csinált semmi olyat, ami ezt a hibát okozhatta” – mondta, majd hozzátette: Lewis igyekezett távol tartani magát a kavarodásoktól, óvatos volt. Megvolt a tempónk ahhoz, hogy világbajnokok legyünk. Az egyetlen ok, hogy ez nem következett be, a váltó hibája volt”.

„Jövőre jobb leszek”

Az újonc Hamilton nem tartja tragédiának, hogy nyert helyzetből maradt le a vébécímről. A 22 éves sztár jövőre erősebben, koncentráltabban akar visszatérni, egy jobb kocsival. „Természetesen csalódott vagyok a mai eredmény miatt, de a szezon egészét nézve azt hiszem nincsen okom panaszra. Az első évemben a világbajnokság második helyén végeztem, és megelőztem a kétszeres bajnok csapattársamat. A szezon előtt ezt a célt tűztem ki magam elé.”

—-Fellebbez a McLaren—-

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) előbb vizsgálatot indított annak gyanújával, hogy a Williams és a BMW-Sauber autóiba nem megfelelő üzemanyagot töltöttek az idényzáró Forma-1-es Brazil Nagydíjon, aztán úgy döntött, hogy nem szankcionálja a két csapatot. A McLaren fellebbezést nyújtott be.

Feltételezések szerint a német Nico Rosberg és a japán Nakadzsima Kazuki (Williams), valamint a lengyel Robert Kubica és a német Nick Heidfeld (BMW Sauber) kocsijába a külső hőmérsékletnél tíz fokkal hidegebb benzint tankoltak, márpedig a szabályok értelmében tilos túlságosan hideg üzemanyagot használni.

A FIA végül is nem marasztalta el a két istállót, mivel „a gyanú ugyan fennáll, de kétségek merültek fel az üzemanyag illetve a levegő hőmérsékletének pontos megállapításánál”.

A McLaren-istálló viszont fellebbezett, a FIA illetékes testülete később, egy egyelőre nem rögzített időpontban foglalkozik még egyszer a történtekkel.

A két érintett csapat sorsa akár a világbajnoki címet is befolyásolhatja. Rosberg negyedik, Kubica ötödik, Heidfeld pedig hatodik volt a futamon, mögöttük ért célba a mclarenes brit Lewis Hamilton, aki ha előrébb kerülne, világbajnok lenne.

Alonso a fellebbezés ellen

Fernando Alonso szerint szégyen lenne, ha csapata fellebbezését követően szerezné meg Hamilton a vb-címet – írta az MTI. „Ez esetben szégyellném magam, ez ugyanis a tisztelet hiányát jelentené – mondta a vb-pontversenyben harmadik Alonso. „Az a bajnok, akinek a legtöbb pontja van” – tette hozzá a kétszeres összetett győztes, jelezve még, hogy ő maga nem sok jelentőséget tulajdonít csapata fellebbezésének.

A spanyol pilóta hozzátette, kevés segítséget kapott az idény során a McLarentől, az utolsó futamokon pedig meg volt kötve a keze. A bajnoki cím elvesztéséért Ron Dennis csapatfőnököt okolta, mondván, rossz döntéseket hozott. Jövőjét firtató kérdésre úgy reagált: egyelőre nem tudja, hogy távozik-e, de ha igen, korábbi csapata, a Renault akkor sem az első választása lesz.

Fölösleges stressz

Az ügyben megszólalt Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke is, aki szerint fölösleges stresszt okoz a Mclaren fellebbezése, mert: A szabályok értelmében nem jár automatikusan másoknak a pont, ha egyeseket kizárnak egy futamból” – nyilatkozta hétfőn a Rai Uno rádióban.

Montezemolo Räikkönen egyéni világbajnoki győzelmét a következőképpen kommentálta. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igazán hittem egy ilyen győzelemben, de azért reménykedtem benne. Mi voltunk a legerősebbek. Erőnk abban rejlett, hogy egy pillanatig sem mondtunk le a sikerről, nagyon akartuk ezt a címet. Nyolc év alatt hat győzelmet arattunk a pilóták versenyében és kilenc esztendő során hetet a konstruktőrökében. A különbség köztünk és a McLaren között az, hogy a miénk egy csapat, amelyben a versenyzők segítik egymást, és amelyben az egység jelenti az erőt a nehéz pillanatokban” – nyilatkozta a Ferrari vezetője.



—-Finn és spanyol sajtószemle—-

A finn sajtó nem fukarkodott a dicséretekkel Kimi Räikkönen világbajnoki diadalát illetően, ugyanakkor a lapok egyöntetűen megjegyezték, hogy a sikerben fontos szerepet játszott ferraris csapattársa, a brazil Felipe Massa. A spanyol sajtó ugyanakkor azon mulatott, hogy a szezonzáró Brazil Nagydíj előtt jobban álló McLaren-Mercedes képtelen volt megszerezni a vb-címet.

“Hajszállal győzött Kimi Räikkönen” – ez volt a főcíme a mértékadó Helsingin Sanomatnak, amely – akárcsak a többi jelentős napilap – a címoldalon foglalkozott a sikerrel. “Bajnok – minden várakozással szemben” – írta a svéd nyelvű Hufvudstadsbladet (Hbl) emlékeztetve olvasóit, hogy korábban csak két finn pilóta, Keke Rosberg (1982) és Mika Häkkinen (1998, 1999) végzett az élen.

A Hbl megjegyzi még, hogy Räikkönen sikeréhez szükség volt csapattársa, Felipe Massa támogatására is, aki a rajtnál lezárta az utat Hamilton előtt. “Massa jó ideig vezetett, aztán a második kerékcserénél Räikkönennel helyet cserélt. A verseny le volt játszva” – elevenítette fel a történteket a lap.

Az Italehti című bulvárújság Räikkönen anyai nagymamájával ünnepelt, míg versenytársa, az Ilta-Sanomat – egyedüliként – említette meg, hogy a világbajnoki cím – a McLaren fellebbezése miatt – még nem teljesen biztos.

“Se Hamilton, se Alonso: a cím Räikkönené és a Ferrarié” – foglalja össze a történteket a Marca című spanyol sportnapilap, amely szerint “ez a század legnagyobb röheje” a brit-német istállóra nézve.

Alonso veresége ellenére a spanyol sajtó inkább elégedettnek tűnt annak nyomán, hogy a kémügy miatt elvesztett konstruktőri verseny után a pilóták küzdelmében is alulmaradt a McLaren-Mercedes a Ferrarival szemben. Az elemzéseket vélhetően jelentősen befolyásolta, hogy Alonso viszonya a szezon második felében nagyon megromlott csapatával.

“Finom kisiklás” – írta az AS azok után, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan kritizálta a McLarent a szerinte egyenlőtlen bánásmód, Lewis Hamilton előnyben részesítése, illetve Alonso kiközösítése miatt.

Szülőhelyén, Oviedóben, a spanyol pilóta szurkolói egy nagy kivetítő előtt “együtt ünnepelték Hamilton bukását” – írta az El Mundo, megemlítve még, azért mindenki szomorú volt amiatt, hogy Alonsónak 2005 és 2006 után nem sikerült begyűjtenie harmadik vb-címét.

A spanyol lapok kész tényként kezelik, hogy Alonso távozik a McLaren-Mercedestől, és a Renault nevezik meg, mint valószínűsíthető munkaadót, miközben maga a pilóta még a vasárnapi futam után is óvatosan nyilatkozott a csapatváltásról, s egyúttal közölte, hogy ha ez meg is történik, akkor sem a Renault az első számú opciója.

—-A világbajnokság végeredménye—-

Pilóták:
1. Räikkönen 110
2. Hamilton 109
3. Alonso 109
4. Massa 94
5. Heidfeld 61
6. Kubica 39
7. Kovalainen 30
8. Fisichella 21
9. Rosberg 20
10. Coulthard 14
11. Wurz 13
12. Webber 10
13. Trulli 8
14. Vettel 6
15. Button 6
16. R. Schumacher 5
17. Szato 4
18. Liuzzi 3
19. Sutil 1.

Konstruktőrök*:
1. Ferrari 204, 2. BMW 101, 3. Renault 51, 4. Williams-Toyota 33, 5. Red Bull-Renault 24, 6. Toyota 13, 7. STR-Ferrari 8, 8. Honda 6, 9. Super Aguri-Honda 4, 10. Spyker-Ferrari 1
* A McLaren-Mercedes pontjait törölték.

Címkék: autó-motor