Az utcán is ünneplik a magyar festészetet

A Magyar Festészet Napjának ünneplése során idén 300 művész több mint kétezer képe látható. Az egyre bővülő rendezvénysorozatnak részeként a Bartók Béla úti kirakatokba is festmények kerültek.

Civil kezdeményezésre 2002 óta hazánkban rendszeresen megünnepelik a Magyar Festészet Napját október 18-án, Szent Lukács névnapján, aki évszázadok óta a festők védőszentje. A kezdeményezés az elmúlt évek során országos, sőt határon túlra nyúló, többnapos rendezvénnyé nőtte ki magát. Idén október 12. és 24. között hatvan helyszínen háromszáz művész kétezer alkotását mutatják be. A programsorozatot koncert, mozgásszínházi előadás és bográcsban főzés is színesíti.

A Magyar Festészet Napja alkalmából a Bartók Béla út kirakataiban kortárs festők képei láthatók. A FigyelőNet Szemtanúja megörökítette a kirakatokat.


Bartók Béla úti kirakat (Fotó: damapet, FN Szemtanú)


A közönségnek éreznie kell, hogy a festők is, miként a színművészet, az irodalom és a zene művelői akár gyönyörködtetni, akár elgondolkodtatni vágynak, mindenképpen szeretnék a vizualitás nyelvi akadályokat nem ismerő élményével megajándékozni az embereket – ismertették a szervezők a céljaikat.

Van egy híre, fotója, videója? Töltse fel az FN Szemtanúra!

Címkék: Magazin