Másodikként rajtol Talmácsi

A pontversenyben élen álló Talmácsi Gábor a második helyről rajtol a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság utolsó előtti futamán, a vasárnapi Malajziai Nagydíjon. Az első helyet a két időmérő edzés alapján a nagy rivális Hector Faubel szerezte meg.

A pénteki időmérő edzéshez sokat javultak a körülmények Sepangban, így szombaton mind a 33 pilóta jobb időt motorozott, mint egy nappal korábban. A leggyorsabb időket, és ezzel a rajtrácson az első két helyet a Bancaja Aspar csapat két klasszisa szerezte meg. A spanyol Faubel 11-szer futott gyors kört, és az utolsó előtti próbálkozására ment 2:13.327-et.

Az összetettben a csapattársát mindössze egy ponttal megelőző Talmácsi Gábor nem sokkal – 116 ezredmásodperccel – maradt el a spanyol mögött. Az első sorba kvalifikálta magát két fiatal, a német Sandro Cortese és a mindössze 16 éves spanyol Pol Espargaro. Ők mind a négyen egy másodpercen belül maradtak, ami azt jelenti, hogy a magyar klasszisnak nem csak előre kell figyelnie a rajtnál.


Faubel és Talma: csapattársak és riválisok (MTI/AP)


A második sorból Simone Corsi, Tomoyoshi Koyama, Lukas Pesek és Sandro Olive vághat neki holnap, a magyar idő szerint reggel hatkor kezdődő Malájziai Nagydíjnak. A pénteki napon leggyorsabb Pablo Nietónak ezúttal meg kellett elégednie a kilencedik hellyel, az időmérőmenő Mattia Pasini pedig csak a tizedik helyen kvalifikálta magát.

“Készen állok a versenyre, legyen a pálya akár száraz, akár vizes. Megvannak a beállításaink és fizikálisan is jó formában érzem magam. Maradt bennem még egy kis tartalék, amit a futamon mindenképpen szeretnék kihasználni. Kemény küzdelem várható, de ez idén már megszokott” – nyilatkozta Talmácsi az MTI-nek.

Malájziai Nagydíj, rajtsorrend
125 kcm:
1. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 2:13.327 p
2. Talmácsi Gábor (Aprilia) 2:13:443
3. Sandro Cortese (német, Aprilia) 2:14.141
4. Pol Espargaro (spanyol, Aprilia) 2:14.166
5. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 2:14.347
6. Kojama Tomojoshi (japán, KTM) 2:14.440

250 kcm:
1. Aojama Hirosi (japán, KTM) 2:07.429 p
2. Mika Kallio (finn, KTM) 2:07.461
3. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 2:07.621
4. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 2:07.675
5. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 2:07.785
6. Thomas Lüthi (svájci, Aprilia) 2:07.939
…24. Tóth Imre (Aprilia) 2:11.596

MotoGP:
1. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 2:01,877
2. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 2:01,918
3. Marco Melandri (olasz, Honda) 2:01,944
4. Randy De Puniet (francia, Kawasaki) 2:02,107
5. Anthony West (ausztrál, Kawasaki) 2:02,202
…9. Valentino Rossi olasz, Yamaha 2:02,466

Címkék: autó-motor