Kiszabadult az asszonygyilkos rocksztár

Négy év után feltételesen szabadlábra helyezték Bertrand Cantat-t francia rockert, aki nyolc évet kapott, mert meggyilkolta barátnőjét, Marie Trintignant -t – adta hírül a BBC.

A most 43 éves Cantat a Noir Desir nevű együttes frontembere volt. 2004 márciusában került rács mögé, mert egy vilniusi hotelben civakodás közben halálra verte Marie Trintignant színésznőt. Kedden, négy évvel az ítélet után a Toulouse környéki Muret börtönből szabadult, és az együttes dobosa Denis Barthe autójával hagyta el a büntetőintézetet.




Az eset nagy vihart kavart Franciaországban, hiszen Cantat az ország egyik legnépszerűbb rockénekese volt, míg Marie Trintignant a filmsztár Jean-Louis Trintignant lánya volt. A színésznő Colette francia író életéről forgatott filmet 2003-ban Vilniusban, amelyet édesanyja rendezett.

Az énekes korábbi kiszabadulásának hírére az áldozat édesanyja több fórumon kifejezte tiltakozását, mondván a döntés egy arculcsapással ér fel a nők elleni erőszak ellen fellépőknek.

Az énekes feltételes szabadlábra helyezésének egyik követelménye, hogy Cantat nem beszélhet, nem publikálhat semmiféle audiovizuális anyagot, amely összefüggene a bűntettével, és arról nem is beszélhet a nyilvánosság előtt. Ezenkívül egy éven keresztül pszichológiai kezelésen kell részt vennie.

Címkék: Magazin