Günter Grass 80 éves

Bundestag-köszöntővel, kéthetes Grass-fesztivállal, koncerttel, kiállítással tiszteleg a világ a 80. életévét október 16-án betöltő, irodalmi életművéért 1999-ben Nobel-díjat kapott író, festő, grafikus Günter Grass élete és munkássága előtt.

Szülővárosa, a lengyelországi Gdanszk két héttel a város híres szülöttének születésnapja előtt már megkezdte az ünneplést, így köszöntve a 80 esztendős művészt, aki jelenleg a második feleségével immár 25 éve Lübeck városa mellett él, s nyolc gyermeke mellett immár tizenhat unokával büszkélkedhet.

„A huszadik század egyik legjelentősebb kultúraformálója” – adott hangot véleményének Bernd Neumann (CDU) német kulturális miniszter Grasshoz szóló köszöntőjében, akinek az a különleges szerencse adatott meg, hogy több komoly átalakulás részese lehetett életében. Norbert Lammert a Budestag elnöke szerint az író munkásságával jelentősen hozzájárult a mai köztudathoz: „regényhősei identitásunk részét képezik. Önben máig élnek a háborús és a háború utáni generációk élményei” – mondta a politikus.

Peter Harry Carstensen (CDU) Schlezwig-Holstein tartomány miniszterelnöke személyes levelében így ír: „Nagy köszönetet szeretnék mondani rendkívüli írói fantáziájáért és elbeszélő őserejéért, amely azon nyomban kérdéseket tesz fel az regényeinek olvasói fejében saját korukkal kapcsolatban”.

SS múltja miatt támadták

Az író tavaly nyáron a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában bevallotta, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban behívót kapott a Waffen SS egyik páncélos hadosztályába, amely az akkori cseh- és morvaországi protektorátusban teljesített szolgálatot. Grass minderről részletesen beszámol önéletrajzi regényében az azóta magyarul is megjelent Hagymahántás közben című kötetben.

Az interjúban elmondta, tizenhét évesen semmifajta bűntudatot nem érzett, később azonban növekvő szégyen nyomasztotta, s évtizedeken keresztül ezért választotta a hallgatást. Noha a Waffen SS tagjaként egyetlen lövést sem adott le, s – úgymond – közvetlen felelősség nem terheli, a közvetett felelősség mind a mai napig szinte elviselhetetlen terhet jelentett számára. Ezért döntött úgy, hogy megírja önéletrajzi regényét, mert – mint fogalmazott – “végre ki kellett adni magából a történteket.”

Az interjú után kirobbant nemzetközi botrány erősen megosztotta a német közéletet, ennek ellenére se szeri se száma a művész méltatóinak és köszöntőinek, melyek között Marin Walser német írótól Wolfgang Huber püspökig rendkívül hosszú a sor.

Óriási ünnepségsorozat

Göttingen városában négy nappal a nevezetes esemény után, október huszadikán, közel háromezer ember részvételével tartanak óriás születésnapi partit a világhírű művész tiszteletére, ahová a néhányszáz meghívott mellett 2500 jegy bárki által megvásárolható – közölte a város szociáldemokrata polgármestere, Wolfgang Meyer. Az eseményt, melyen számtalan zenész, festő, író és egyéb művész lesz majd várhatóan jelen, Göttingen városa, a Grass műveinek kiadási jogát világszinten birtokló Stendl-Verlag és a NDR médiacsoport szervezi.



Günter Grass felvágja az ünnepi tortát (Fotó: MTI)


A meghívottak közt szerepel az író John Erving és a zenész Marius Müller-Westernhagen, de ott lesz az a David Bennent is, aki Oskar Matzerath szerepének megformálása révén lett világhírű Grass Bádogdob című regényének filmes változatában. A születésnapi parti konferansziéja az ARD televízió moderátora, Caren Miosga, miközben a NDR élő rádióközvetítést sugároz, míg tévéadója másnap délelőtt vetít egy összefoglalót melyet a 3Sat is átvesz és sugároz majd – írja a Netzeitung.

Az évfordulóra természetesen az író kiadója is komolyan készül, tizenkét keménykötésű díszkötetben, 8960 oldalon egyben újból megjelenteti Günter Grass összes megjelent írását.

De hogy ne csak írásairól legyen szó a napokban a Frankfurti Könyvvásáron – melyet idén a katalán művészet ural – Grass három éve a Costa Bravan készített katalán tájábrázolásait összegyűjtő kiállítás is megtekinthető.


Günter Grass életrajza

Az 1927-ben született művész ifjúkorában egy káliumbányában dolgozott Hannoverben. A háború alatt szolgált az SS-ben, ezt az időszakot a Hagymahántás közben című könyvében írta meg tavaly. 1948 és 1952 között rajzot és szobrászatot tanult Düsseldorfban. 1953-tól 1956-ig Hans Hartung tanítványa volt Berlinben. 1956-ban, miközben szobrai és grafikái kiállításokon jelennek meg, ekkor kezdett el írni. 1960-ig Párizsban élt, itt írta első regényét, a Bádogdobot (Die Blechtrommel, 1959). A regény elnyerte a Gruppe 47 nevű irodalmi társaság díját, 1962-ben pedig Franciaországban a legjobb külföldi könyvnek járó díjat. 1982-ben belépett a Német Szociáldemokrata Pártba (SPD), és gyakran tevékeny részt vállalt annak kampányaiban. 1983-tól 1986-ig a Berlini Művészeti Akadémia elnöke, majd 1998-ban ismét visszatért. 1999-ben, 72 éves korában életművéért Nobel-díj, jal jutalmazták. 2004-ben Magyarországon vendégeskedett a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként, amelynek keretében felolvasást tartott, dedikált és pódiumbeszélgetésen vett részt Kertész Imrével.

Címkék: Magazin