Alonso hátránnyal indul Interlagosban

Fernando Alonsónak hátránya lehet Lewis Hamiltonnal szemben a Brazil Nagydíjon, ugyanis a spanyol kisebb motorproblémával vág neki a mindent eldöntő utolsó versenynek.

Hiába rendel az FIA külön megfigyelőt a McLarenhez az egyenlő esélyek biztosítására, Fernando Alonsónak Lewis Hamilton négypontos előnye mellett egy másféle hátránnyal is számolnia kell: a brit újonc friss motort kap a mindent eldöntő utolsó verseny előtt.

A kétfutamos motorszabálynak köszönhetően Alonso hátrányban lesz riválisaival szemben, ugyanis rajta kívül a két élcsapat versenyzői mind új motort kapnak Interlagosban, míg neki a Kínai Nagydíjon már használt erőforrással kell pályára gördülnie.


Fáradt autóval vág neki a címvédõ (vezess.hu)


Mivel a Brazil Nagydíj az idény utolsó versenye, így a friss motoroknak csak feleannyit – 1000 km helyett csak nagyjából 500-at – kell majd kibírniuk, mint normális esetben, ez pedig lehetőséget ad a teljesítmény feljebbsrófolására is. A motorfejlesztés idei befagyasztása – Alonso szerencséjére – azt viszont már nem teszi lehetővé, hogy valami különleges, csak erre a versenyre készült specifikációt vessenek be.

„[Az utolsó futam] azt jelenti, hogy növelhetünk a motor teljesítményén, például emelhetjük a fordulatszámot, vagy épp magasabb üzemi hőfokot engedhetünk” – mondta a futam előtt Mario Binotto, a Ferrari motorokért felelős főmérnöke.

A német TZ című napilap szerint Hamiltonnak az új motor körülbelül 10 lóerőnyi előnyt biztosít majd Alonsóval szemben.

—-A Ferrari-cockpitok elkeltek—-

A már világbajnok Ferrari Forma-1-es csapata bejelentette, hogy 2010-ig meghosszabbította a brazil Felipe Massa szerződését. Ezzel véget vetettek annak a találgatásnak, miszerint a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a McLaren-Mercedestől az olasz istállóhoz igazol.

A Ferrari továbbra is számít másik pilótájára, a vb-címre az utolsó, vasárnapi Brazil Nagydíj előtt még esélyes Kimi Räikkönenre. A finn Alonsóval és csapattársával, a listavezető brit Lewis Hamiltonnal van még versenyben a trónért. Massa bárhogyan végez Interlagosban, biztos negyedik lesz a pontversenyben.

A brazil versenyző 2006-tól szerepel a Ferrari színeiben a F1-ben. Eddig 34 futamon indult, ötször győzött, és nyolcszor szerezte meg az első rajtkockát.

Címkék: autó-motor