Ausztrál Nagydíj: Talmácsi nyolcadik

Talmácsi Gábor a nyolcadik helyen végzett a gyorsasági motoros-világbajnokság Ausztrál Nagydíján. A magyar pilóta előnye egy pontosra szűkült a 125 kcm-esek között.

Kapcsolódó linkek


talmacsi.lap.hu
sport.lap.hu

A viadalt a cseh Lukas Pesek nyerte, mögötte két spanyol versenyző, Joan Olive és Talmácsi nagy riválisa (egyben csapattársa) Héctor Faubel végzett a második és a harmadik helyen.

A kilencedik helyről rajtoló Talmácsi az első kör végén már a hetedik volt (Faubel már ekkor élre állt), sőt nem sokkal később a magyar már a negyedik helyen száguldott.

Talmácsi egyre jobban feljött, fokozatosan dolgozta le a hátrányát és tizenhét körrel a zárás előtt egy rövid időre az élre került. Ezt követően azonban egyre jobban lassult, lecsúszott a hetedik pozícióba, míg az élen a cseh Lukas Pesek száguldott.

Féltávnál Talmácsi már csak ötödik volt. Nyolc körrel a zárás előtt az élen a cseh pilóta haladt, mögötte Faubel volt a második, ellenben a magyar a hetedik volt.

Az élen hol Pesek, hol Faubel vezetett, a hajrában a cseh nagy csatában győzött, míg a spanyol lecsúszott a harmadik helyre. Talmácsi mindent megpróbált, de ezúttal nem sikerült a bravúr – igaz, némi szerencséjére az utolsó körben Joan Olive megelőzte Faubelt, így megmaradt a magyar összetettbeli elsősége.

Az Apriliával versenyző Talmácsi két futammal a zárás előtt – 237 ponttal – továbbra is az élen áll a vb-pontversenyben, de már csak eggyel vezet csapattársa, Faubel előtt.

Ausztrál Nagydíj, Phillip Island
– a gyorsasági motoros világbajnokság 16. futama

125 kcm, végeredmény (23 kör, 102.304 km):
1. Lukas Pesek (cseh, Seedorf Derbi) 38:03.020, 161.318 km/ó
2. Joan Olive (spanyol, Polaris Aprilia) +0.090
3. Héctor Faubel (spanyol, Bancaja Aprilia) +0.190
4. Simone Corsi (olasz, Skilled Aprilia) +0.405
5. Esteve Rabat (spanyol, Repsol Honda) +0.915
6. Tomojosi Kojama (japán, Red Bull KTM) +1.315
…8. Talmácsi Gábor (Bancaja Aprilia) +1.371

250 kcm, végeredmény (25 kör, 111.2 km):
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Fortuna Aprilia) 39:25.727, 169.216
2. Alvaro Bautista (spanyol, Master Aprilia) +19.634
3. Andrea Dovizioso (olasz, Kopron Honda) +19.724
4. Hirosi Aojama (japán, Red Bull KTM) +19.797
5. Thomas Lüthi (svájci, Emmi Aprilia) +20.066
6. Julian Simon (spanyol, Repsol Honda) +21.045
…Tóth Imre (Team Toth Aprilia) – kiesett

MotoGP, végeredmény (27 kör, 120.096 km):
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati Marlboro) 41:12.244, 174.879
2. Loris Capirossi (olasz, Ducati Marlboro) +6.763
3. Valentino Rossi (olasz, Fiat Yamaha) +10.038
4. Dani Pedrosa (spanyol, Repsol Honda) +11.663
5. Alex Barros (brazil, Pramac Ducati) +19.475
6. Randy De Puniet (francia, Kawasaki Racing) +27.313

A vb állása:
125 kcm:
1. Talmácsi 237 pont, 2. Faubel 236, 3. Kojama 166, 4. Pesek 161, 5. Corsi 155, 6. Mattia Pasini (olasz, Polaris Aprilia) 153
250 kcm:
1. Lorenzo 287, 2. Dovizioso 242, 3. Alex De Angelis (San Marino-i, Master Aprilia) 215, 4. Bautista 181, 5. Héctor Barbera (spanyol, Team Toth Aprilia) 146, 6. Aojama 129.
MotoGP:
1. Stoner 322, 2. Rossi 230, 3. Pedrosa 201, 4. John Hopkins (amerikai, Rizla Suzuki) 165, 5. Chris Vermeulen (ausztrál, Rizla Suzuki) 160, 6. Marco Melandri (olasz, Honda Gresini) 154.

Címkék: autó-motor