Igazi rangadót ígért a Honvéd vendégjátéka a Hidegkuti Stadionban, hiszen a magyar bajnokság éllovasa találkozott a harmadik helyezettel. Az MTK egy esetleges győzelemmel beérte volna az éllovast, a Honvéd pedig ötpontosra növelhette volna az előnyét, ha elsőként megveri a bajnokságban Garami József csapatát. Nos az utóbbi jött be…
A kispestiek végig fölényben játszották, de a gyors vezető találatukra még az első félidőben válaszoltak a hazaiak. A fordulás után Supka Attila tanítványai másodszor is előnybe kerültek, és már nem adták ki kezükből a mérkőzést.
Horváth Levente (Honvéd, j) és Tóth Balázs (MTK) harcol a labdáért (MTI)
A vendégek hamar sokkolták a fiatal MTK-t, Bárányos jó ütemű kiugrását Abraham higgadtan értékesítette. A folytatásban is sorban érkeztek a vendéghelyzetek, a 23. percben aztán a semmiből mégis kiegyenlített a kék-fehér csapat: Bori jó harminc méterről megeresztett gyenge, de rendkívülien pontos lövését Tóth bármennyire is nyújtózkodott, nem tudta kifogni.
Az egyenlítés után is uralták a meccset a vendégek, de csak a második félidő közepén szerezték meg a teljesen megérdemelt győztes találatot. Bárányos jobb oldali szabadrúgását fejelte a kapuba az első Honvéd-gólt szerző Abraham helyére érkező Abbas.
Soproni Liga, 10. forduló:
MTK Budapest-Budapest Honvéd 1-2
Gól: Bori (23.), illetve Abraham (5.), Abass (64.)
Pénteken játszották:
ZTE FC-Vasas 3-3
Szombaton játszották:
Újpest FC-FC Sopron 4-0
Paksi FC-FC Fehérvár 2-1
Gabona Trans-Kaposvár – Győri ETO FC 1-1
BFC Siófok-Nyíregyháza 0-1
DVSC-TEVA – FC Tatabánya 4-1
Diósgyőri VTK-REAC 0-1
—-Kinevezték a Diósgyőr új edzőjét—-
Vágó Attila a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK új vezetőedzője A szakembert hétfőn nevezték ki a klub irányítói. Vágó a szombati REAC ellen 1-0-ra elveszített hazai bajnoki mérkőzés után leköszönő Pajkos Jánost váltja a kispadon.
A szakvezetővel a bajnoki szezon végéig kötnek szerződést a klub vezetői, amelyben az is szerepel, hogy amennyiben elégedettek lesznek egymással a felek, a kontraktus két évvel meghosszabbítható.
Vágó az NB III-ban szereplő Tisza Volán Szeged csapatától érkezik Miskolcra és ő a női válogatott szövetségi edzője is. A diósgyőriek az eddig lejátszott 10 bajnokijukból egyet sem nyertek meg, 6 ponttal a 15. helyen állnak a tabellán.
Az eddigi edzőváltások a Soproni Liga 2007/08-as idényében:
Tatabánya: Mészáros Ferenc helyett Borbély László, augusztus 19/20.
Paksi FC: Lengyel Ferenc helyett Gellei Imre, szeptember 23/25.
Sopron: Détári Lajos helyett Vincenzo Cosco, szeptember 27./október 1.
Diósgyőr: Pajkos János helyett Vágó Attila, szeptember 29./október 1