Kapcsolódó linkek
Bár Bernd Schuster több nagyágyúját is pihentette a jövő héti római Bajnokok Ligája-forduló miatt, csapata az első negyedórában így is fölényben játszott az egykori Real-csillag Michael Laudrup által felkészített kiscsapat otthonában.
Schuster egykori gárdája azonban szép lassan átvette az irányítást, Uche kétszer is, majd Licht, és a 44. percben Casquero állította nehéz feladat elé Casillast, ám a címvédő első félidei legjobbja mindvégig parádésan védett.
Szünet után is a pályaválasztó elképzelése érvényesült (az 53. percben Sergio Ramos a gólvonalról szabadított fel!), a játékrész derekán azonban mégis a Real került előnybe. Robben tört be a tizenhatosra, s a holland passzát a korábban még mentő Ramos juttatta a hálóba.
A hajrában a Getafe játékosai mindent megpróbáltak az egyenlítésért, Cata Díaz, majd a 89. percben a csereként beállt Kepa veszélyeztetett, maradt azonban a 0-1. A Real először nyert szomszédja otthonában, s így visszafoglalta helyét a tabella elején.
Sergio Ramos mindkét kapu elõtt jól teljesített (as.com)
A Villarreal kétórás királysága
Vasárnap koraeste a Villarreal Fuentes góljával legyűrte a Bilbaót, s így a Levante otthonában szombat este gálázó Barcelonát megelőzve állt a tabella élére. Egészen a Realnak az Alfonso Pérez “Coliseumban” aratott győzelméig.
A „sárgákhoz” hasonlóan az Atlético is otthonában nyert: a „rojiblancók” a markáns Osasuna csapatát fogadták. Az első játékrész hajrájában Raúl García rég látott nagy gólt lőtt Agüero passza után – a középpályás majd harminc méterről ágyúzott a kapupa.
Később a „Kun” jelezte, hogy a gólpassz-adáson kívül a befejezéshez is ért – a meccs végefelé remek egyéni akció után vette be Ricardo kapuját.
Primera División, 6. forduló:
Getafe-Real Madrid 0-1 (0-0)
Madrid, Alfonso Pérez, 9 000 néző. Vezette: Undiano Malenco
Gól: Sergio Ramos (65.)
Getafe: Ustari – Pallardó, Belenguer, Cata Díaz, Nacho (Kepa, 77.) – Licht, Celestini, Pablo, Casquero – Uche, Manu del Moral.
Real Madrid: Casillas – Torres, Cannavaro, Sergio Ramos, Marcelo – Sneijder, Gago (Diarra, 79.), Drenthe (Guti, 57.) – Robben, Raúl, Robinho (Baptista, 67.).
Villarreal-Bilbao 1-0 (0-0)
Gól: Fuentes (63.)
Almeria-Santander 0-1 (0-1)
Gól: Garay (7.)
Atlético-Osasuna 2-0 (1-0)
Gól: Raúl García (38.), Agüero (82.)
Espanyol-Deportivo 1-0 (1-0)
Gól: Tamudo (45.)
Betis-Mallorca 3-0 (0-0)
Gól: Xisco (60.), Sobis (77.), Edu (90.)
Valladolid-Murcia 1-4 (0-1)
Gól: Llorente (49.), illetve De Lucas (28.), Baiano (76.), Iván Alonso (81.), Abel (88.)
Recreativo-Valencia 0-1 (0-1)
Gól: Villa (6.)
Kiállítva: Martins (85., Recreativo)
Szombaton:
Levante-FC Barcelona 1-4
Real Zaragoza-Sevilla 2-0
Az élcsoport:
1. Real Madrid 16 pont, 2. Villarreal 15 (9-5), 3. Valencia 15 (9-7), 4. Barcelona 14, 5. Atlético 11, 6. Espanyol 10