Kapcsolódó linkek
A fővárosban ugyan hatalmas várakozás előzte meg az olasz kupasorozat döntőjében, majd az olasz szuperkupában is „agyonvert” bajnok fellépését, ám az Olimpicóban helyet foglaló mintegy 60 ezer néző legnagyobb bánatára ezúttal a fekete-kékek vették át a Roma (mumus)szerepét.
A milánói gálaelőadáshoz természetesen kellett a hazaiak, jelesül a francia Giuly hibája is: az addig óriási fölénybe kerülő „farkasok” (Totti, és De Rossi is minimum eldönthették volna a meccset már az első szűk félórában) tizenhatosán belül Ibrahimovic lőhetett, Doni verve volt, így a középpályás kézzel segített be – piroslap!
Mint kiderült, az emberhátrány – illetve a svédek Zlatanja által kőkeményen bevarrt büntetőt követő 0-1 – megfogta az addigi listavezető játékosait, s az erőit rögtön a támadásra összpontosító Inter annál lényegesen jobb csapat, mintsem egy ilyen fórt kihasználatlanul hagyjon.
A félidőt követően Mancini meglépte a kötelezőt. Lehozta az egykori fővárosi „szűrőt”, Dacourt-t (a francia amúgy is megsérült), és behozta Crespót. Eleinte úgy tűnt, „Mancio” ráfázik.
A Maxwel hibáját kihasználó Perrotta ugyanis egyenlített. Négy perccel később viszont Crespo villant azok után, hogy Cambiasso löketét Doni elé paskolta.
A szegény brazil kapust a másik argentin, a még korábban a lábujját fájlaló Ibrahimovicot váltó Crúz mattolta harmadszor, a fejveszett rohamozásba kezdő (az elvileg szélsőbekk Panucci például letáborozott a lombard térfélen) giallorossók sorsát Cordoba pecsételte meg. A kolumbiai hátvéd Figo mesteri beadása után fejelt a hazai hálóba.
Az Inter egyrészt visszavágott a Coppa Italia legutóbbi döntőjében elszenvedett megalázó 6-2-s római vereségért, másrészt átvette riválisa helyét a tabella élén.
A fővárosiak kedvét tovább rontotta a Fiorentina. A két csapat hétközben 2-2-t játszott Firenzében, a toszkánok azonban a szombati botlást kihasználva még úgy is magabiztosan nyertek Livornóban, hogy a meghatározó játékosok közül a román Mutu, Dainelli és a dán Jörgensen sem léphetett pályára – mindannyian kisebb sérülésekkel bajlódtak.
Ám helyetteseik sem voltak restek. A toszkánok soraiban ezúttal az argentinok és egy magára találni látszó veterán virított. A mindössze 21 esztendős Pablo Daniel Osvaldo az egykori U 21-s világbajnok Mario Alberto Santana passzaiból két gólt szerzett, ám honfitársa is betalált – Cristian Vieri előkészítését követően. Bobo is meglőhette volna a magáét, de inkább folytatta pechsorozatát: bődületes kapufát lőtt.
Belefért, ugyanis a Fiorentina győzelmét – pláne Loviso kiállítása után – nem kérdőjelezte meg semmi. Az egyre massszívabb “lilák” a táblázat második helyére léptek előre.
Serie A, 6. forduló:
Roma-Internazionale 1-4 (0-1)
Róma, Olimpico stadion, 60 000 néző. Vezette: Rizzoli
Gól: Perrotta (54.), illetve Ibrahimovic (29., 11-esből), Crespo (58.), Crúz (61.), Cordoba (69.)
Kiállítva: Giuly (28.)
Roma: Doni – Panucci (Cicinho, 70.), Méxes, Juan, Tonetto – De Rossi, Pizarro – Giuly, Perrotta, Mancini (Vucsinics, 68.) – Totti (Esposito, 77.). Szakvezető: Spalletti
Inter: Julio Cesar – Zanetti, Cordoba, Samuel, Maxwell – Figo (Pelè, 78.), Sztankovics, Dacourt (Crespo, 52.), Cambiasso, Cesar – Ibrahimovic (Crúz, 51.). Szakvezető: Mancini
Livorno-Fiorentina 0-3 (0-1)
Livorno.
Gól: Osvaldo (44., 67.), Santana (69.)
Kiállítva: Loviso (63., Livorno)
Az élcsoport:
1. Inter 14 pont (14-4), 2. Fiorentina 12 (13-6), 3. Roma 11 (12-8), 4. Juventus 10 (14-6), 5. Napoli 10 (8-2), 6. Palermo 10 (8-6