Hadat üzentek a tévének

Dunaújvárosban kulturális intézmények, civil szervezetek, iskolák és kortárs művészek próbálnak ellencsapást mérni a televízió hatásaira. A harcban a fegyverük: a művészet.

Kétségtelen, hogy a televíziózás az elmúlt néhány évtizedben teljesen átalakította a civilizációt és az is, hogy a hatás, amit gyakorol az egyes emberre inkább káros, mint jó. Felmérések szerint a magyarországi lakosság kultúra-fogyasztásának közel 70 százalékát a televíziózás teszi ki. Ez azt jelenti, hogy a könyv, színház, zene és más művészeti eszközök teljesen alárendelt szerepet játszanak az életünkben. Másként fogalmazva, szappanoperákon és bulvárhíreken kilúgozott agyú, megbízható fogyasztók generációit neveli fel a televízió. A „tévédiktatúra” hosszú távú következményeibe talán nem is érdemes belegondolni.



Adásban: le a dobozzal

Azt régóta tudni, hogy a folyamat nem jó irányba tart, pszichológusok, szociológusok, pedagógusok figyelmeztetnek a televíziózás túlzott veszélyeire. Most a művészet eszközeivel kezdett kampányt a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet, ahol október 19-ig, kulturális intézmények, civil szervezetek, iskolák és kortárs művészek keresik az ellencsapást a tévé hatásaira. Az intézet kezdeményezésére tv-mentes hetet rendeznek Adásban címmel. Az akciók, performanszok, divatbemutatók, mozgóképpel aláfestett zenei előadások, interaktív installációk és animációs filmek lényege az, hogy a telematikus adás helyébe, melynek befogadója az otthonában ülő passzív néző, köztérben zajló közösségi eseményeket lehessen átélni.



Elidegenedés helyett közösség

Az élő „TV-pótló” műsorfolyam azt vizsgálja, hogy a kibocsátó és befogadó – TV/művész – közönség, milyen viszonyrendszerben áll, illetve azt, hogy a kortárs művészet miként próbál újfajta kapcsolatokat és befogadói attitűdöt teremteni. A rendezvénysorozatot kísérő kiállítás részben az egyes programok lenyomata, tévézési szokásokat tematizáló alkotásokból épül fel. Látható Szabó Benke Róbert Vizitáció című divatbemutatója, ami sok év után a művész első ilyen nagyszabású produkciója. Kiállításra került Szabó Benke ruhagyűjteménye, amely az 1960-as évektől kezdődően különböző korszakok divatjából válogat. Dunaújvárosban ötször öt modell egy rendhagyó bemutató keretében idézte meg mozdulatlan szoborszerűségben a boszorkák, a nők, a szumók, az angyalok, valamint a gésák és párkák csoportjai. Az újrafelhasznált és egymással bátran kombinált ruhák közül két szett darabjai láthatók, az október közepéig tartó kiállításon.



Nyakkendő-mandala és tejeszacsó-táska

Más meghökkentő is látható Dunaújvárosban. Szabó Benke nyakkendő-mandalát is készített, installációja egyszerre hatalmi jelkép és groteszk vallási szimbólum. Látható még néhány használati tárgy, amelyet a HINTS csoport tagjai jegyeznek újrafelhasznált anyagokból. Azt, hogy miként lehet tejeszacskóból táskát varrni, vagy gyümölcslé-csomagolásból pénztárcát készíteni, esetleg magnószalagból horgolni, a kiállítótérben berendezett „freeshop”-ban ki is próbálhatták az érdeklődők. A freeshop-ok általában ruhákat és kisebb használati tárgyakat gyűjtő boltok. A dunaújvárosi egy olyan „szaküzlet”, ahová kreatív ötleteiket lehet bevinni. Az „üzletben” október 13-án ismerkedni lehet a különböző recycling technológiákkal és válltáskát lehet készíteni óriás-poszterből.



Áltudományos UFÓ támadás

A kiállításon három művész a tévézési szokásokról, a médiaképről, a látásmódunkra gyakorolt hatásról vall alkotásaiban. Orbán György montázsai egyszerű módszerrel készülnek. A művész TV-ből kifotózott képekbe illeszti bele önarcképét, s így hol a csodálkozó, értetlen néző, hol az aktív résztvevő szerepét játsza el, megteremti a „benne vagyok a tévében” érzést, de egyben le is buktatja a manipulációt. Előd Ágnes két művésztársával közösen a Csillagok Háborúja és Harry Potter motívumait idegeníti el A földet fenyegető UFO-támadást dokumentáló térképei és metszetei pedig a TV-fikció és a hiedelmek viszonyát szemlélteti (ál)tudományos módszerekkel. Vécsei Júlia hanginstallációja komplex látványokat és zenei kompozíciókat „építhetnek” fel a szemlélőben.

Címkék: Magazin