Kapcsolódó linkek
Az egykori legendás labdarúgó Isztambulban – ahol az európai szövetség végrehajtó bizottságának ülése zajlik – elmondta, ellenzi, egyúttal kizártnak tartja, hogy a jégkoronghoz hasonlóan a labdarúgásban videóbíró segítségével (ez egyet jelent a vitatott jelenetsor visszanézésével) szűrjék ki a bírói bakikat.
A labdarúgásnak ’emberinek’ kell maradnia, ezzel együtt csökkentenünk kell a játékvezetői tévedések számát” – magyarázta Platini, aki azt sem tartja túl jó ötletnek, hogy újabb két játvékezető a tizenhatost „felügyelje”, ugyanakkor az úgynevezett gólbíró bevezetése már nem lenne a sportvezető ellenére.
Ez a szerkezet a teniszben és a krikettben már jól bevált Hawk-Eye, azaz sólyomszem mintájára azt „vizsgálná”, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon.
Az UEFA elnökének nem tetszik az angol klubok felvásárlása (AP)
A plebejus politikát folytató Platini emellett újra kifejezte aggodalmát a pénz növekvő szerepe miatt; az UEFA-elnöke azt sem tartja helyesnek, hogy külföldiek vásárolják fel az angol klubokat. „Kizárólag a meggazdagodás elve vezérli azokat a külföldieket, akik Angliában együtteseket vásárolnak fel. Persze az angolok azt csinálnak, amit akarnak, de tudniuk kell, hogy ez nagyon veszélyes” – figyelmeztet Platini. Az angol élvonalból nyolc klub – az Aston Villa, a Chelsea, a Liverpool, a Fulham, a Portsmouth, a West Ham United, a Manchester United, illetve Manchester City – tartozik külföldi érdekeltségbe.
—-Az Old Trafford a legjobb—-
A Manchester Unitednak van a legjobb stadionja, a Liverpool arénájának a legjobb a hangulata, az Arsenal otthonában biztosítják a legízletesebb fogyasztanivalókat, míg a Tottenham pályáján a legrosszabb a kiszolgálás. Többek között ezek a megállapításai annak a két évet felölelő felmérésnek, melyben 1100 bérletes angol szurkoló véleményét gyűjtötték össze, nem csak hazai stadionokról.
A Manchester Unitedé a legjobb aréna (BBC)
A megkérdezett szurkolók, akik a Premier League valamelyik csapatáért szorítanak, egyik kategóriában sem szavazhattak saját klubjukra – írta az MTI.