E csoport: ez már nem az a Lyon
A francia bajnoki címeket sorozatban begyűjtő Lyon az elmúlt években az első számú európai kupasorozatban is remekül szerepelt. Az idei bajnoki rajtot alaposan elrontotta a nyáron több kulcsjátékosát (Florent Malouda, Tiago és Eric Abidal) is eladó, illetve új trénerrel készülő együttes, de a Metz hétvégi 5-1-es elgázolása után Juninhóék úgy tűnt kiláboltak a hullámvölgyből. A Barcelona ellen azonban ez nagyon kevés volt. A katalánok helyenként félgőzzel, egy halovány és a másik félidőben lecserélt Ronaldinhóval is simán nyertek.
A Lyon az első félidőt komoly helyzet nélkül zárta, igaz egy gólt lőttek, csak hát a rossz oldalon. Messi remekül tört be a bal oldalon két védő között a tizenhatoson belülre, az éles beadását pedig a menteni igyekvő Clerc a saját kapujába továbbította. A gól után az addig sem megszakadó katalánok még inkább visszavettek, és csak ritkán villantották meg, hogy mire képesek. Ronaldinho kedvtelenül és átütő erő nélkül szenvedett a pályán, akárcsak az Arsenaltól elcsábított Thierry Henry. A ráadásban aztán két újabb góllal bebiztosította az oly fontos három pontot a Barca: előbb az első félidőben remekül futballozó Messi vette be a vendégek kapuját, majd a ráadásban a francia világbajnok pofozott be egy kipattanó labdát.
Henry elõször talált be tétmeccsen Barca-mezben (AFP)
A kvartett másik összecsapásán hazai pályán hátrányból fordítva győzte le a Glasgow Rangers a német bajnokot. A VfB Stuttgart irányította hosszú ideig a mérkőzést, és teljesen megérdemelten szerzett vezetést a Nationalelfben is sikeresen bemutatkozó Mario Gomez révén. A németek azonban nem sokáig örülhettek, hiszen a hazaiak Hutton vezérletével otthon tartották a három pontot. A Rangers védője négy stuttgarti játékosból csinált bolondot, majd mintaszerűen Adamhez passzolt, aki 12 méterről egalizált. Negyedórával a lefújás előtt Meira taglózta le az ismét az ellenfél tizenhatosán belül kalandozó Huttont, a teljesen jogos tizenegyest pedig Darcheville értékesítette.
F csoport: Ronaldo nem ünnepelte a gólját
Hosszú éveken keresztül a Sporting Lisbaóban futballozó Cristiano Ronaldo már igazi világsztárként, a Manchester Uniteddel tért vissza egykori klubjához. Az angol bajnoknál több hetes kényszerszünet után jelentkezett játékra Wayne Rooney, de a csapat vele sem villogott az első félidőben. A ManU támadójátéka az utóbbi hetekben enyhén szólva gyengécske volt, és ezúttal sem lehetett maradéktalanul boldog Sir Alex Ferguson.
Visszafogottan ünnepelt Ronaldo (dpa)
A skót mester és csapata végül három ponttal távozott a portugál együttestől, miután Ronaldo egy jobb oldali beívelésre a legjobbkor érkezett. A Sportingtól 2003-ban elcsábított fiatal klasszis csendesen, szinte „szomorúan” konstatálta, hogy betalált. A leginkább egy libalegelőre emlékeztető, tragikus állapotban lévő pályán végül sikerült megőriznie a ManU-nak a soványka előnyt, és ezzel akárcsak az AS Roma győzelemmel kezdte a csoportkört.
Francesco Tottiék a meglepően gyenge ukrán bajnokot, a Dinamo Kijevet intézték el hazai pályán. Perrotta már a 9. percben megszerezte egy közeli fejessel a vezetést a római csapatnak. A szünet előtt Juan növelhette volna az előnyt, de a bombája a kapufáról kipattant. A fordulás után az olasz bajnokság tavalyi gólkirálya, az Aranycipővel jutalmazott Totti biztosította be a győzelmet egy pontos lövéssel.
G csoport: megérdemelt Inter-blama
Az olasz bajnok bármilyen furcsán is hangzik úgy játszott le 90 percet a Fenerbahce vendégeként, hogy egy igazán komoly helyzete nem volt. Így aztán nem is csoda, hogy Roberto Mancini együttese pont nélkül utazhat haza Törökországból. Az Inter-játékosok mentségére legyen mondva, hogy a teljes védelem különböző okokból hiányzott. Ez azonban nem magyarázat arra, hogy miért volt képtelen összehozni egy épkézláb támadást az olasz bajnok.
Ibrahimovic sokszor csak kereste a labdát (dpa)
A teljesen átalakított hátsó alakzat rengeteget hibázott, és csak Julio Cesar kapuson múlt, hogy végül 1-0-val megúszta az Inter. A találkozó egyetlen gólját hozó támadás a Realtól eligazolt Roberto Carlostól indult: a veterán védő meghúzta a bal oldalt, majd honfitársához, Alexhez passzolt, aki azonnal Deivid elé tálalt, és a csapat harmadik brazilja egy látványos mozdulattal a hálóba zúdította a labdát. Mancini cserékkel próbálta felrázni a csapatát, de a pályára küldött Figo és Crespo is mélyen tudása alatt szerepelt.
A PSV-CSZKA Moszkva összecsapás első félidejére nem érdemes sok szót vesztegetni, a fordulás után aztán a hollandok egyre nagyobb nyomást gyakoroltak az oroszok kapujára, és ez egy óra elteltével az eredményen is megmutatkozott. A szerb Lazovic gólja után Perez a szerdai játéknap talán legszebb találatával duplázta meg az előnyt: a nyáron igazolt dán a 80. percben mattolta az oroszok kapusát. A hajrában egy védelmi hibát kihasználva Vagner Love még faragott a hátrányból, de fordítani már nem volt ereje a vendégeknek.
H csoport: szenzációs Arsenal
Arsene Wenger sokadszorra bizonyította be, hogy a földkerekség egyik legjobb trénere. Thierry Henry távozása ellenére nem igazolt nyáron nagy sztárt a londoni alakulat, ám ennek ellenére az Ágyúsok veretlenül vezetik az angol bajnokságot, és a BL-ben a bivalyerős Sevillát intézték el sima 3-0-val.
A Sevilla bemutatkozása nem sikerült (marca.com)
Az UEFA-kupa legutóbbi két kiírásának a győztese, a szerdai riválishoz hasonlóan a hazai pontvadászatban rendkívül meggyőző, szép játékkal szállította a sikereket, de a debütálása a Bajnokok Ligájában nem sikerült. A vezetést a londoniak egy szerencsésen megpattanó Fabregas lövéssel szerezték meg. Az addig teljesen egyenrangú andalúziai csapatot teljesen megfogta a gól, és a szünet után már csak a hazaiak voltak a pályán, és van Persie majd Eduardo révén fölényes győzelmet arattak.
A Sevillához hasonlóan újonc Slavia Praha egy Senkerik találattal hamar előnybe került a Steaua Bucuresti ellen, de a hazai gólnál rosszul helyezkedő Gojan révén a Gheorghe Hagi együttese kiegyenlített. A fordulás után a cseh csapat rákapcsolt, és egy szemrevaló bal oldali támadás után Belaid közvetlen közelről a bebiztosította a három pontot.
—-Eredmények—-
Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló
E csoport:
Glasgow Rangers (skót)-VfB Stuttgart (német) 2-1
Gól: Adam (62.), Darcheville (75. tizenegyes) illetve Gomez (56.)
FC Barcelona (spanyol)- Olympique Lyon (francia) 3-0
Gól: Clerc (21. öngól), Messi (82.) Henry (91.)
F csoport:
Sporting Lisboa (portugál)-Manchester United (angol) 0-1
Gól: Ronaldo (62.)
AS Roma (olasz)- Dinamo Kijev (ukrán) 2-0
Gól: Perrotta (9.), Totti (70.)
G csoport:
Fenerbahce (török)-Internazionale (olasz) 1-0
Gól: Deivid (43.)
PSV Eindhoven (holland)-CSZKA Moszkva (orosz) 2-1
Gól: Lazovic (59.), Perez (80.) illetve Vagner Love (89.)
H csoport:
Slavia Praha (cseh)-Steaua Bucuresti (román) 2-1
Gól: Senkerik (13.), Belaid (63.) illetve Gojan (33.)
Arsenal (angol)-FC Sevilla (spanyol) 3-0
Gól: Fabregas (27.), van Persie (59.), Eduardo (92.)
A Barca simán legyõzte a francia bajnokot (dpa)
Keddi meccsek
A csoport:
FC Porto (portugál)-Liverpool (angol) 1-1 (1-1)
Gól: Lucho Gonzalez (8., 11-esből), ill. Kuyt (17.)
Kiállítva: Pennant (55., FC Liverpool)
Marseille (francia)-Besiktas (török) 2-0 (0-0)
Gól: Rodriguez (76.), Cissé (91.)
B csoport:
Schalke (német)-Valencia (spanyol) 0-1 (0-0)
Gól: David Villa (63.)
Chelsea (angol)-Rosenborg (norvég) 1-1 (0-1)
Gól: Sevcsenko (53.), illetve Koppinen (24.)
C csoport:
Real Madrid (spanyol)-Werder (német) 2-1 (1-1)
Gól: Raúl (16.), Van Nistelrooy (74.), ill. Sanogo (17.)
Olimpiakosz (görög)-Lazio (olasz) 1-1 (0-0)
Gól: Galletti (55.), illetve Zauri (77.)
D csoport:
AC Milan (olasz)-Benfica (portugál) 2-1 (2-0)
Gól: Pirlo (9.), Inzaghi (24.), illetve Nuno Gomes (92.)
Sahtar Doneck (ukrán)-Celtic (skót) 2-0 (2-0)
Gól: Brandao (6.), Lucarelli (8.)