Kapcsolódó linkek
A Chelsea ugyan nagy fölényben játszott kedd este a Stamford Bridge-en a norvég Rosenborggal szemben, a helyzetek egy kivételével azonban kimaradtak, így elmaradt a győzelem. A VIP-páholyban helyet foglaló Roman Abramovics, a klub milliárdos tulajdonosa kedvesen mosolygott, de ez nyilván nem a pályán látottaknak, sokkal inkább a mellette helyet foglaló hölgyismerősének szólt. Jose Mourinho ábrázata viszont már hűen tükrözte csapata szenvedését, a portugál menedzser olyan arcot vágott a pálya szélén, mint aki éppen citromot nyalogat lelkesen.
A lefújás után nagy hévvel, ugyanakkor roppant csalódottan magyarázta a bizonyítványt, kiemelve a számtalan kihagyott helyzetet. „Ideges vagyok, és nagyon csalódott, ráadásul rossz híreket kaptam a klub orvosaitól, hiszen nagyon úgy fest, hogy Frank Lampardra és Didier Drogbára a Manchester United elleni rangadón sem számíthatok” – kezdte Mourinho, aztán belelendült.
A Rosenborg játékosai ünnepeltek Londonban (Getty)
„A baj az, hogy nem tudunk gólokat szerezni. Nekünk húsz helyzet kell egy árva gólhoz, kettőhöz negyvenre, háromhoz meg hatvan ziccerre van szükségünk. Nem a támadókat kritizálom ezzel, hiszen a labdarúgás csapatjáték. Persze azért tragikus, hogy támadunk, irányítjuk a meccset, helyzeteket alakítunk ki, és csak egyszer találunk a kapuba” – jegyezte meg a portugál, aki az egy pont megszerzésével hőstettet végrehajtó norvég ellenfélről is ejtett néhány szót.
„A Rosenborg nem lepett meg bennünket, a norvég együttes azt játszotta, amit egy gyengébb csapat szokott egy erősebb ellen, azaz szervezetten védekezett. Ezzel együtt nyernünk kellett volna…” A Chelsea, amely legutóbbi három találkozóján mindössze egy gólt (!) szerzett, a hétvégén a bajnoki címvédő Manchester United ellen vív rangadót a Premier League-ben, a Bajnokok Ligája következő körében, október 3-án pedig a Valencia otthonában lép majd pályára.
A BL-csoportkör keddi játéknapja persze nem csak a kihagyott helyzetekről szólt. A madridi Ruud van Nistelrooy ötvenedik találatát szerezte a BL-ben, Filippo Inzaghi (AC Milan) és Andrij Sevcsenko (Chelsea) pedig hatvanadik alkalommal volt eredményes az európai kupaporondon, ezzel mindketten két találatnyira megközelítették a vonatkozó rangsort vezető német Gerd Müllert.