Cigányzenés tüntetés várható

Egyes cigányzenészek szerint hibás volt eltörölni azt a rendeletet, amely szerint csak hivatalos vizsgával dolgozhatnak a zenészek a vendéglátóhelyeken. A muzsikusok szakmai méltóságukat féltik az intézkedéstől, akár zenés tüntetést is kilátásba helyzetek.

Raduly József, a Művészeti, Oktatási, Kulturális, Közéleti Alapítvány elnöke keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy nyílt levélben fordulnak Kóka János gazdasági miniszterhez és Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz, mivel úgy érzik, a tárcavezető ellehetetlenítette a roma muzsikus családokat. Hozzátette: még kedden délután eljuttatják a tárcavezetőhöz és Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz is a cigányzenészek állásfoglalását.

A cigányzenészek nevében az elnök elmondta: az elmúlt több mint hetven évben a roma előadóművészeknek vizsgát kellett tenniük, hogy megkapják a szakmai minősítést. Biztosíték volt ez a muzsikusoknak és garancia a közönségnek, hogy a vendéglátóhelyeken minőségi zene szóljon. Azzal, hogy a tárcavezető tavaly ősszel eltörölte ezt a rendeletet, a cigányzenész szakmát segédmunkává alacsonyította, több ezer roma muzsikus emberi és szakmai méltóságát tette tönkre – szögezte le az alapítvány elnöke.


Ellehetetlenítik a cigányzenét? (fotó: MTI)


Strassbourgig is elmennek

Raduly József közölte: megkeresték a Fidesz egykori oktatási miniszterét, aki ígéretet tett arra, hogy jövő héten interpellál a Parlamentben a cigány muzsikusok érdekében. Amennyiben Pálinkás József fideszes országgyűlési képviselő felszólalása és a kormánytagoknak eljuttatott nyílt levél nyomán sem történik érdemi változás, a roma muzsikusok békés, zenés tüntetést tartanak a Hősök terén. Legvégső esetben pedig Strassbourgig is elmennek a cigányzenészek – összegezte Raduly József.

Az intézkedés a roma folkzenét és világzenét játszó, koncertteremekben fellépő zenekarokra nincs hatással. Szilvási István, a róla elnevezett Szilvási Gipsy Band vezetője a FigyleőNetnek elmondta, hogy azok a helyek, ahol ők lépnek fel, soha nem kértek papírt a zenekaroktól. Mint mondta, sokaknak van vizsgája köztük is, de ez nem alapfeltétel a működéshez.

A vendéglős nem bánja

Az intézkedés, úgy tűnik, a vendéglátóhelyek tulajdonosait sem rázta meg, Kiss Krisztián, a budapesti Százéves Étterem üzletvezetője a Hírextrának kifejtette: náluk fontos szempont az, hogy csak minőségi zenét szolgáltató művészek szórakoztassák a vendégeket, ezért alkalmi zenészekkel nem dolgoznak. A náluk játszó muzsikusok már bizonyítottak, a muzsikusok kiválasztásában tehát nem annyira a papír, mint inkább a korábbi referenciák döntenek.


A koncerttermekben fellépõket nem érinti (fotó: mti)



Kiss szerint egy bizonyos réteg számára egyébként a cigányzene ugyanolyan vonzó, mint régebben. Több vendég részben azért tér vissza hozzájuk, mert megszerették azt a hangulatot, amit a cigányzene és az ízletes magyaros ételek kettőse teremt. A hazánkba látogató idősebb külföldiek számára a roma muzsika nem veszített vonzerejéből: őket ugyanúgy becsalogatja az étterembe, mint az elmúlt években. Kaptak már vendégektől olyan visszajelzést, hogy az étteremben hallható zene is jelentős szerepet játszott abban, hogy azt a helyet válasszák vacsorájuk elköltésére, esetleg többször is ellátogattak hozzájuk, hogy újra részesülhessenek belőle.

Puskás és a cigányzene

Valaha a magyaros vendéglátás egyik elmaradhatatlan kelléke volt az asztalunkhoz hajoló hegedűs, aki azt a nótát húzta, amit a kedves vendég akart. Ma már egyre kevesebb hely engedheti meg magának, hogy zenekart alkalmazzon. Kiss Krisztián szerint, aki szereti ezt a típusú zenét, az ma is megtalálhatja azokat a helyeket, ahol ilyet játszanak.

Magyarországot még ma is a cigányzenéről meg Puskásról ismerik a világban, Ausztráliától Japánig – tette hozzá Kállai Kis Ernő Kossuth-díjas klarinétművész a RomNetnek. Manapság, ha van is néhány helyen cigányzene, ketten-hárman nem tudják azt a hangulatot, azt a hangzást visszaadni, ami a zene lényege – tette hozzá.

Címkék: Magazin