Elverték a McLareneket az időmérőn

Két nappal azután, hogy a McLareneket megbüntette a nemzetközi szövetség, az ezüstnyílak a pályán is vereséget szenvedtek. A Belga Nagydíjat Räikkönen és Massa kezdheti az első sorból, utánuk a spanyol címvédő és a brit újonc következik.

A Monzában még oly domináns, és az összetett pontversenyben vezető McLareneknek ezúttal meg kellett elégedniük a második sorral. Az első helyet Kimi Räikkönen szerezte meg, mindössze 17 ezredmásodperccel maga mögé szorítva Felipe Massát. A finnek az idei szezonban ez a harmadik pole pozíciója, pályafutása során pedig a 13. alkalommal indulhat az első helyről.

Az utóbbi futamokon Hamiltonnál rendre gyorsabb Alonsónak az időmérő harmadik részében balszerencséje volt, hiszen az autója lecsúszott az ideális ívről, és nem tudott már javítani az idején. Az első három pilóta viszonylag kis különbséggel követi egymást, Lewis Hamilton lemaradása viszont már több mint négy tized volt, ami ezen a szinten soknak számít.

A sajtó munkatársait az idõmérõnél sokkal jobban érdekelt a kémügy – itt épp Mosley-t faggatják (MTI/AP)


Robert Kubica autójában a délelőtti edzésen meghibásodott a BMW motor, ennek megfelelően a lengyel mindent megtett, hogy minél előrébb kerüljön. Ötödik helye azt jelenti, hogy holnap a 15. hely lesz az övé. Csapattársa, Nick Heidfeld csak hetedik lett, miután a williamses Nico Rosberg gyorsabb volt nála – csapattársát is nagyon elkalapálta: Wurz csak 16.

Ahogy azt már megszokhattuk a Toyotánál Jarno Trulli (9.) továbbjutott a legjobb tíz közé, mialatt Ralf Schumacher csak 12-ként zárt. Hasonló különbség alakult ki a Red Bull versenyzői között is, hiszen Mark Webber 8., David Coulthrad csak 13-ként zárt.

Nyilatkozatok (Forrás: vezess.hu)
Kimi Räikkönen: A végén az utolsó gyors körömben azt tapasztaltam, hogy az autó nem volt teljesen rendben, valami gond volt a hátuljával. Örülök, hogy az élre kerültem és jól sikerült a csapatnak is. A nyakam teljesen rendbe jött. A pálya nagyon kellemes a legtöbb pilóta szereti ezt. Itt Spa-ban mindig történik valami izgalmas, de arra számítok, hogy a rajt után is az élen maradunk és kontrol alatt tartjuk majd a versenyt.

Felipe Massa: Visszakerültünk a versenybe, miután Monzában a McLaren jobb volt. Majdnem sikerült megszereznem az elsőséget, de az utolsó sikánban hibáztam egy kicsit. De jó a kocsi és a stratégiánk is.

Fernando Alonso: Teljesen elvesztettem az uralmat az autó fölött az első körömben és megpördültem, amivel elhasználtam egyik gumikészletemet. Így már csak egy esélyem volt, ami miatt aggódtam is egy kicsit. De végül szerencsés voltam és harmadik lettem. Arra számítunk, hogy képesek leszünk küzdeni a győzelemért.

—-Rajtsorrend—-

Belga Nagydíj, rajsorrend:
1. Räikkönen (Ferrari) 1:45.994
2. Massa (Ferrari) 1:46.011
3. Alonso (McLaren-Mercedes) 1:46.091
4. Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:46.406
5. Kubica (BMW Sauber) 1:46.996
6. Rosberg (Williams-Toyota) 1:47.334
7. Heidfeld (BMW Sauber) 1:47.409
8. Webber (Red Bull-Renault) 1:47.524
9. Trulli (Toyota) 1:47.798
10. Kovalainen (Renault) 1:48.505
11. Fisichella (Renault) 1:46.603
12. Schumacher (Toyota) 1:46.618
13. Coulthard (Red Bull- Renault) 1:46.800
14. Button (Honda) 1:46.955
15. Liuzzi (Toro Rosso-Ferrari) 1:47.115
16. Wurz (Williams-Toyota) 1:47.394
17. Vettel (Toro Rosso-Ferrari) 1:47.581
18. Barrichello (Honda) 1:47.954
19. Sato (Super Aguri-Honda) 1:47.980
20. Sutil (Spyker-Ferrari) 1:48.044
21. Davidson (Super Aguri – Honda) 1:48.199
22. Yamamoto (Spyker-Ferrari) 1:49.577

Címkék: autó-motor