F-1, Belga Nagydíj: Alonso péntek legjobbja

A címvédő Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Forma 1-es Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén. A spanyol mögött csapattársa, Lewis Hamilton és a brazil Felipe Massa (Ferrari) végzett.

Akárcsak egy hete Monzában, ezúttal is a Mclaren kettőse lehet elégedetttebb a pénteki nap után, és a brit istálló duójából ismét az összetettben vezető Lewis Hamilton volt az, aki komorabban szállhatott ki az MP4-22-ből.

Bár az első gyakorláson Kimi Raikkönen több mint fél másodpercet vert a mezőnyre, nyilvánvaló volt, hogy 1:47.339-s idejénél lehet jobbat menni. Eleinte Alonso, illetve a délelőtti malőr után villantó Massa is vezetett, ekkor még nem volt veszélyben a finn ideje.

Ám szűk félórányi körözgetés után Alonso – a hétvégén először – 1:47 alá került, s 1:46.866-s köre már jelezte, hogy nehéz lesz nemhogy megelőzni: de megközelíteni is. Massa és Räikkönen is 1:45.5 körüli időkkel mulatták az időt, s csak a hajrára élénkültek meg.

Ekkor a finn 1:47.166-al eddigi legjobb körét produkálta, míg az idei sorozat pechvogeljének számító dél-amerikai végül szintén átlépte a bűvös 1:47-s határt, akárcsak a végül szintén javító Hamilton.

A vb-címért vetélkedő négyes mögött is változtak a pilóták. A BMW duója, de a délelőtt szintén szorgos Williams-kettős is hátrébb került, ellenben a Toyota párosa kibérelte az ötödik és a hatodik helyet.

Forma 1-es Belga Nagydíj, Spa Francorchamps

– 2. szabaedzés:

1. Fernando Alonso (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:46.654
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:46.765 +0.111
3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:46.953 +0.299
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:47.166 +0.512
5. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:47.491 +0.837
6. Ralf Schumacher (német, Toyota) 1:47.946 +1.292
7. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 1:48.086 +1.432
8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:48.271 +1.617
9. Robert Kubica (lengyel, BMW) 1:48.279 +1.625
10. Heikki Kovalainen (finn, Renault) 1:48.567 +1.913
11. Nick Heidfeld (német, BMW) 1:48.606 +1.952
12. Nico Rosberg (német, Williams-Toyota) 1:48.840 +2.186
13. David Coulthard (brit, Red Bull-Renault) 1:48.883 +2.229
14. Jenson Button (brit, Honda) 1:48.919 +2.265
15. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:49.364 +2.710
16. Alexander Wurz (osztrák, Williams-Toyota) 1:49.393 +2.739
17. Szakon Jamamoto (japán, Spyker-Ferrari) 1:49.697 +3.043
18. Sebastian Vettel (német, STR-Ferrari) 1:49.720 +3.066
19. Takuma Szato (japán, Super Aguri-Honda) 1:50.168 +3.514
20. Adrian Sutil (német, Spyker-Ferrari) 1:50.399 +3.745
21. Anthony Davidson (brit, Super Aguri-Honda) 1:50.542 +3.888
22. Vitantonio Liuzzi (olasz, STR-Ferrari) 1:50.865 +4.211

A pálya
Spa Francorchamps, 7.004 km
Kanyarok: 15 (7 bal, 8 jobb)
Legnagyobb sebesség: 330 km/ó
Legjobb köridő: Michael Schumacher (Ferrari, 2002) 1:43.726
Legjobb versenyben futott köridő: Kimi Räikkönen (McLaren, 2004) 1:45.108

Címkék: autó-motor