Hamilton nem fél a kizárástól

Csütörtökön hallgatja meg a McLaren csapat fiatal brit pilótáját a kémügy kapcsán a Motorsport Világtanács (WMSC). Az összetett pontversenyben három ponttal vezető Lewis Hamilton bízik abban, hogy a pályán fog eldőlni az idei világbajnokság sorsa, és nem zárják ki a csapatát.

A német–brit istállóval szemben nemcsak a WMSC, hanem az olasz ügyészség is vizsgálatot indított, titkos Ferrari-dokumentumok birtoklása miatt. A csapat vezetőinek és pilótáinak most csütörtökön kell megjelenniük a világtanács előtt: „Egyáltalán nem aggódom a meghallgatás miatt, bízom a csapat vezetőiben” – nyilatkozta a monzai futam után a 22 éves brit újonc.

Hamilton jelenleg három ponttal vezet összetettben a csapattársa és címvédő Fernando Alonso előtt, aki az Olasz Nagydíjon az idénybeli negyedik sikerét aratta. Négy futam van hátra az idei szezonból, legközelebb már most hétvégén, a belgiumi Spában állnak rajthoz a pilóták. Szeptember 30-án a Japán, egy hétre rá a Kínai Nagydíj következik, a szezont pedig a brazíliai Interlagosban zárja október 21-én a mezőny.


Vége a viszálynak? (MTI/AP)


„Meglátjuk, hogyan alakul az elkövetkező hetekben a világbajnokság, de én úgy gondolom, hogy csak az utolsó versenyen fog eldőlni, hogy ki lesz idén a világbajnok” – mondta Hamilton a monzai verseny után. A legfiatalabb kétszeres világbajnok, Alonso is hasonlóképpen vélekedik. „Semmi nem dőlt még el, és azt gondolom, hogy ez Interlagosig így is fog maradni.”

A sajtó munkatársai megkérdezték a spanyoltól, hogy lát-e arra esélyt, hogy a csapatot kizárják. „Ezzel kapcsolatban nem akarok nyilatkozni. Napokon belül mindannyian okosabbak leszünk, de nem aggódom, minden kérdésre kész vagyok válaszolni” – mondta Alonso, aki ellen állítólag új bizonyítékok kerültek elő. Az auto, motor und sport nevű szaklap szerint Alonso és az istálló tesztpilótája, Pedro de la Rosa e-mailban a Ferrari 2007-es autójának adatairól értekeztek, még a kémügy kirobbanása előtt!

—-Sajtóvisszhang—-

A vezető olasz és spanyol lapok a következőképpen írtak a vasárnapi Olasz Nagydíjról, amely a spanyol Fernando Alonso (McLaren) sikerét hozta. A kétszeres címvédő csapattársát, a brit Lewis Hamiltont és a ferraris finn Kimi Räikkönent szorította a dobogó második, illetve harmadik fokára. Hamilton így már csak három ponttal vezet az összetettben Alonso előt.

Olaszország
La Gazzetta dello Sport: „Alonso szárnyal, a Ferrari reménykedik. Nagy csapás és keserű lecke a maranellói istállónak, amelyet padlóra küldött a McLaren kettős sikere. Ron Dennis csapatfőnök sírt örömében.”

L’Unité: „A McLaren kettős győzelme véget vetett a Ferrari vb-jének.”

Il Tirreno: „Alonso és Hamilton elrepült az ezüst nyilakkal. Örömkönnyek Dennis szemében egy szomorú hét végén. A kémügyben ismét a bíróké a szó.”

Liberté: „Mostantól nagyon nehéz dolga lesz a Ferrarinak. Még a kőkemény Dennis is könnyekben tört ki.”

La Nouva Sardegna: „Dupla diadal a McLarennek, a Ferrari feladta.”

Corriere della Sera: „A Ferrari Räikkönen dobogós helyével vigasztalódott. Alonso megadta a hangot, és már Hamilton nyomában van.”

Tuttosport: „Alonso uralkodott Monzában. A rajongók megtapsolták és hívták a Ferrarihoz. Massa k.o., Räikkönen harmadik.”

La Repubblica: „Alonso diadala, Massa elszállt, Räikkönen harmadik – elúszott a vb. A győzelem elérhetetlen messzeségbe került a Ferrari számára, amely rosszul működött Monzában.”

Spanyolország
El País: „Monza a hibátlan Alonso lábai előtt hever.”

Marca: „Alonso helyreállította a rendet és megleckéztette a teljes konkurenciát. Hamilton, add fel!”

As: „A Forma-1 félig sport, félig krimi lett.”

Sport: „Hamilton, ezt kapd ki! Alonso a földbe döngölte riválisait Monzában.”

Címkék: autó-motor