Olasz Nagydíj: Alonso oktatott az időmérőn

A McLarenek domináltak az Olasz Nagydíj szombati időmérőjén. Az első rajthelyet Fernando Alonso szerezte meg csapatársa, Lewis Hamilton előtt, a Ferrarik a 3. és az 5. pozícióba szorultak.

Kapcsolódó linkek


forma1.lap.hu
sport.lap.hu

Fernando Alonso a pénteki második és a szombati szabadedzés után az időmérőt is megnyerte, a kétszeres világbajnok spanyol ráadásul a kvalifikáció valamennyi részében a legjobb volt. Egyedül csapattársa, a vb-pontversenyben vezető Lewis Hamilton tartotta vele a lépést, de „előzésre” neki sem volt az esélye. Alonso 1:21.718-at autózott az első, 1:21.718-at pedig a második szakaszban.

Alonso – világbajnokhoz méltóan

Utóbbi a nap legjobb ideje volt, és ezt még a spanyol klasszis sem tudta felülmúlni a harmadik részben, igaz, az 1:21.997-es köre is elegendő volt a pole-hoz, a befejező gyors körét már nem is vette komolyan.

A Ferrari pilótái a hazai pálya ellenére bottal ütötték a McLaren nyomát. Közülük egyébként Felipe Massa volt a jobb, a brazil stabilan tartotta a harmadik helyet, viszont Kimi Räikkönen – aki az időmérő első két szakaszában negyedik helyen autózott – csak az ötödik rajtkockából vághat majd neki a vasárnapi futamnak, a döntő szakasz hajrájában ugyanis Nick Heidfeld (BNW) bejött elé – nem kis meglepetésre.

Räikkönen balesete

A vb-címről álmodó finn pilóta gyengélkedésére némi magyarázatként szolgálhat, hogy a ma délelőtti szabaedzésen nagyot bukott, noha szerencsére ép bőrrel megúszta a balesetet, a versenygépét nem

Levelező tagozat

Fernando Alonso elküldte azokat a dokumentumokat, amelyeket a kémügy kapcsán kért tőle a Nemzetközi szövetség (FIA). „Azt tettem, ami a kötelességem” – így Alonso. Előzmények.

Felváltva

A szuzukai és a fudzsi pálya váltakozva ad otthont 2009-től a Forma-1-es Japán Nagydíjnak. Az idei és a jövő évi futamot Fudzsin rendezik, majd azt követően a versenyzők által nagyon kedvelt Szuzuka visszatér a programba.


sikerült helyrehozni – a motort a roncsból áttették a tartalékautóba, Kimi ezzel „szenvedett” az időmérőn.

Heidfeld negyedik helye mellett szintén kellemes meglepetés, és mindenképpen említésre méltó, hogy a Hondával Jenson Button bekerült a legjobb tízbe, a brit pilóta a 10. helyről startolhat majd vasárnap.

Optimisták a wokingiak

„A teszteken és a szabadedzéseken is gyorsak voltunk, ez szerencsére az időmérőre sem változott meg. Az autóval minden rendben, ezért bizakodva várhatjuk a holnapi versenyt” – magyarázta az idei harmadik, pályafutása 17. edzéselsőségét jegyző Alonso, aki az összetettben öt ponttal van lemaradva az első helyen tanyázó Hamiltonnal szemben. „A kettős siker az időmérőn azt mutatja, hogy most nagyon erősek vagyunk” – tette hozzá a brit újonc.

„A McLarenek nagyon gyorsak itt, Monzában, de nagyon remélem, hogy sikerül meglepnünk majd őket a versenyen” – nyilatkozta bizakodva Massa. Az Olasz Nagydíjra vasárnap 14 órakor kerül majd sor.


—-Eredmények—-

Olasz Nagydíj, időmérő:
1. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:21.997
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:22.034
3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:22.549
4. Nick Heidfeld (német, BMW) 1:23.174
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.183
6. Robert Kubica (lengyel, BMW) 1:23.446
7. Heikki Kovalainen (finn, Renault) 1:24.102
8. Nico Rosberg (német, Williams) 1:24.382
9. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:24.555
10. Jenson Button (brit, Honda) 1:25.165
11. Mark Webber (ausztrál, RedBull) 1:23.166
12. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:23.176
13. Alexander Wurz (osztrák, Williams) 1:23.209
14. Anthony Davidson (brit, Super Aguri) 1:23.274
15. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 1:23.325
16. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1:23.351
17. Szato Takuma (japán, Super Aguri) 1:23.749
18. Ralf Schumacher (német, Toyota) 1:23.787
19. Vitantonio Liuzzi (olasz, Toro Rosso) 1:23.886
20. David Coulthard (brit, RedBull) 1:24.019
21. Adrian Sutil (német, Spyker) 1:24.699
22. Jamamoto Szakon (japán, Spyker) 1:25.084

A rajtsorrend:
1. sor: 1. Alonso, 2. Hamilton
2. sor: 3. Massa, 4. Heidfeld
3. sor: 5. Räikkönen, 6. Kubica
4. sor: 7. Kovalainen, 8. Rosberg
5. sor: 9. Trulli, 10. Button
6. sor: 11. Webber, 12. Barrichello
7. sor: 13. Wurz, 14. Davidson
8. sor: 15. Fisichella, 16. Vettel
9. sor: 17. Szato, 18. R. Schumacher
10. sor: 19. Liuzzi, 20. Coulthard
11. sor: 21. Sutil, 22. Szakon

Címkék: autó-motor