Nyernie kell a Ferrarinak hazai pályán

Állítólag a gyors pályákon a Ferrari jobb, mint a McLaren. Monza a leggyorsabb a Forma-1-es idényben. Mindezek ellenére a címvédő spanyol Fernando Alonso autózta a leggyorsabb időt a pénteki szabadedzéseken.

2006-ban Michael Schumacher győzelemmel búcsúzott szurkolóitól az Olasz Nagydíjon, akiket 2000 és 2005 között sorozatban ötször örvendeztetett meg bajnoki címmel. Bár a Ferrari az utóbbi két évben alulmaradt a világbajnokságban a Renault-val szemben, a tifosik számára csak a győzelem elfogadható Monzában.

2007-ben azonban egy sima elsőség nem is elég a Ferrari számára, a Török Nagydíjhoz hasonlóan kettős győzelmekre van szükségük, hogy ledolgozzák hátrányukat a pontversenyben. Öt verseny van még hátra, miközben Felipe Massa 15, Kimi Räikkönen 16 ponttal marad el az éllovas Lewis Hamilton mögött, a Ferrari pedig 11 egységes hátrányban követi a McLarent.


Csak a gyõzelem elfogadható (vezess.hu)


Megjósolhatatlan eredmény

A gyors pályákon idén a Ferrari előnyben volt, így azt hihetnénk, simán letudják a hétvégi versenyt. De a McLaren autója sokat javult, ahogy az olaszok is fejlődtek a lassabb kanyarok terén. A múlt héten Monzában teszteltek a csapatok, ahol minden nap a McLaren autói voltak a leggyorsabbak.

Persze a ferrarisok nem győzték hangsúlyozni, hogy ez csak egy teszt, nem szabad következtetések levonni belőle. Azért Kimi Räikkönen kemény versenyre számít. Ronthat a McLaren csapat teljesítményén, hogy újabb bizonyítékok merültek fel a kémügyben, sőt csütörtökön újra megbüntették őket.

Komolyan kell számolni a BMW-vel is, hiszen Monza elsősorban a motorokról szól, amiben a csapat igencsak rendben van. Nem is titkolják: sokat várnak a versenytől.

Bár nem függ össze közvetlenül a versennyel, azért fontos lesz, hogy mit mond Flavio Briatore, vagyis mond-e egyáltalán valamit. Ha ugyanis nem jelenti be a Renault 2008-as pilótáit – mint korábban ígérte -, sejthető, hogy nem a levegőbe beszéltek, amikor Alonso visszacsábítását tervezték.

Végre lesznek előzések a pályán

Milánótól északra fekszik a monzai versenypálya, ami Silverstone-hoz hasonlóan már az első Forma-1-es idényben, 1950-ben is szerepelt a világbajnokság naptárában. Az Olasz Nagydíj ennél is nagyobb múltra tekinthet vissza, hiszen az idei lesz a 78. GP.

Jelenleg ez a pálya a leggyorsabb a Forma-1-es sorozatban, mind az átlag-, mind a végsebességet tekintve, több részen is 300 km/óra felett autóznak. A padlógázas szakaszokat gyors sikánok szakítják meg az 5793 méter hosszú pályán. Az átlagsebesség könnyedén elérheti a 240 km/órát is, ezért a motorokra komoly terhelés vár az előttünk álló hétvégén. Juan Pablo Montoya 2002-ben, majd 2004-ben is 260 km/órás átlagsebességgel ért körbe, míg Antonio Pizzonia korábban az egyik részen súrolta a 370-es tempót.

Várhatóan nem lesz hiány előzésekben sem, amit elsősorban kifékezéssel hajtanak majd végre a pilóták, így a fékek igénybevétele magasabb lesz az átlagnál. A csapatok a legalacsonyabb szárnyállással készülnek a minél nagyobb végsebesség elérése érdekében, illetve az autók egyszerűbb ruhát kapnak, hogy csökkentsék a légellenállásukat.

—-Szabadedzések eredményei—-

Monza, Olasz Nagydíj
Első szabadedzés:
1. Räikkönen (Ferrari) 1:22.446 p
2. Massa (Ferrari) 1:22.590
3. Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:22.618
4. Alonso (McLaren-Mercedes) 1:22.840
5. Rosberg (Williams) 1:23.472
6. Button (Honda) 1:23.668
7. Fisichella (Renault) 1:23.671
8. Kubica (BMW Sauber) 1:23.703
9. Heidfeld (BMW Sauber) 1:23.886
10. Trulli (Toyota) 1:23.965
11. Kovalainen (Renault) 1:24.076
12. Barrichello (Honda) 1:24.564
13. Sato (Super Aguri-Honda) 1:24.587
14. Webber (Red Bull-Renault) 1:24.595

Hamilton pihen a boxban (MTI/AP)

15. R.Schumacher (Toyota) 1:24.660
16. Wurz (Williams-Toyota) 1:24.689
17. Davidson (Super Aguri-Honda) 1:24.694
18. Couthard (Red Bull-Renault) 1:24.810
19. Sutil (Spyker-Ferrari) 1:25.130
20. Vettel (Toro Rosso-Ferrari) 1:25.439
21. Yamamoto (Spyker-Ferrari) 1:25.448
22. Liuzzi (Toro Rosso-Ferrari) 1:25.762

Második szabadedzés:
1. Alonso (McLaren-Mercedes) 1:22.386 p
2. Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:23.209
3. Fisichella (Renault) 1:23.584
4. Kubica (BMW Sauber) 1:23.599
5. Rosberg (Williams) 1:23.679
6. Massa (Ferrari) 1:23.722
7. Heidfeld (BMW Sauber) 1:23.821
8. Räikkönen (Ferrari) 1:23.833
9. Kovalainen (Renault) 1:23.848
10. Wurz (Williams-Toyota) 1:23.881
11. Trulli (Toyota) 1:23.919
12. R.Schumacher (Toyota) 1:23.922
13. Button (Honda) 1:24.137
14. Webber (Red Bull-Renault) 1:24.328
15. Barrichello (Honda) 1:24.462
16. Coulthard (Red Bull-Renault) 1:24.605
17. Sato (Super Aguri-Honda) 1:25.328
18. Vettel (Toro Rosso-Ferrari) 1:25.459
19. Sutil (Spyker-Ferrari) 1:25.531
20. Liuzzi (Toro Rosso-Ferrari) 1:25.567
21. Yamamoto (Spyker-Ferrari) 1:25.863
22. Davidson (Super Aguri-Honda) 1:26.021

Címkék: autó-motor