Alonso is sáros a kémügyben?

Lapértesülések szerint a kétszeres világbajnok spanyol pilóta is érintett a McLaren kémügyében. Egyes vélemények szerint Fernando Alonso így szeretné „előkészíteni” a távozását az istállótól.

Szerdán a Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) bejelentette, hogy a kémügy szeptember 13-ra kitűzött újratárgyalása helyett további meghallgatások következnek, mivel új bizonyítékok kerültek elő. A bizonyítékok jellegéről a FIA egyelőre semmit nem árult el, de pletykák, találgatások már vannak.

Az auto, motor und sport (ams) című szaklap szerint a meghallgatásra a McLaren versenyzőit is beidézték. Spekulációk szerint az új bizonyíték Fernado Alonso és a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa közti e-mail váltás lehet, amelyben a Ferrari 2007-es autójának adatairól értekeznek, még a kémügy kirobbanása előtt! Állítólag mind a két pilóta még a hét elején állást foglalt az ügyben a FIA illetékes bizottsága előtt.

Ki is zárhatják Alonsóékat

Tovább erősíti a hírt, hogy de la Rosa és a kémügy mclarenes főszereplője, Mike Coughlan nagyon jó kapcsolatban vannak egymással, még abból az időből, amikor mindketten az Arrowsnál dolgoztak.

Ha beigazolódnak a vádak, akkor súlyos büntetésre számíthat a brit–német istálló. A FIA akár ki is zárhatja a Ferrari-dokumentumok rosszhiszemű és a bajnokságot befolyásoló módon történt felhasználása miatt az idei világbajnokságból a McLarent. A csapat vezetői egyelőre nem akartak nyilatkozni az új fejleményekről, csütörtökön mindössze egy rövid közleményben tudatták, hogy továbbra is együttműködnek a nemzetközi szövetséggel. A Ferrarinál sem kommentálták a hírt, csütörtöki sajtótájékoztatóján Kimi Räikkönen mindössze annyit mondott, hogy nem ismeri az ügy legújabb fejleményeit.

Hamiltont is megkeresték

Az ams információi szerint a FIA múlt héten jutott az új bizonyítékok birtokába, és a szervezet az ügy kapcsán az összetettben vezető Lewis Hamiltont is megkereste. A brit újoncnak levélben kell válaszolnia a FIA kérdéseire. Amennyiben a McLaren pilótái együttműködnek a szövetséggel, akkor a szaklap szerint büntetlenül megússzák az ügyet.

Alonso pedig, ha a McLaren ellen vall – ami megdöbbentően sportszerűtlen dolog lenne –, és emiatt elítélik a csapatot, esélyt kaphat a szabadulásra, ugyanis – újra csak állítólag – szerződése alapján távozhat a gárdától egy ilyen esetben.

Másolószalonban buktak le

A 780 oldalas ominózus dokumentumot – a gyanú szerint – Nigel Stepney, a Ferrari volt technikai igazgatója adta át az azóta menesztett Mike Coughlannek, a wokingiak vezető mérnökének. A párost egy másolószalon munkatársa buktatta le, jelezve, hogy Coughlan felesége Ferrari autókra vonatkozó iratokat másolt le. A FIA július 26-án bizonyítékok hiányában felmentette a McLarent.

Címkék: autó-motor