MotoGP: Rossi már feladta a harcot

A hétszeres világbajnok olasz Valentino Rossi szerint már semmmi esélye nincs arra, hogy az idén világbajnok legyen a MotoGP-ben.

Kapcsolódó linkek

motogp.lap.hu
sport.lap.hu

A Doktor becenévre hallgató klasszis jelenleg a második helyen áll a MotoGP-ben, 85 ponttal előzi meg az ausztrál Casey Stoner, akitől már aligha vehető el a világbajnoki cím. Rossi a hétvégi San Marinói-i Nagydíjon, az olaszországi Misanóban (nem messze itáliai otthonától, Tavulliától) egyetlen pontot sem szerzett, motorhiba miatt kénytelen volt kiállni, miközben riválisa győzelemnek örülhetett. Ezt követően Rossi fel is adta a vb-címért folyó harcot.

„Stoner, valamint a Ducati teljesen megérdemli a világbajnoki elsőséget, a pilóta és a csapata előtt is megemelem a kalapomat” – magyarázta az olasz kentaur, akinek zsinórban szerezett öt vb-arany után sorrendben másodszor meg kell elégednie a második hellyel. „A Yamahának valamit ki kell találnia a jövőre nézve. Inkább valami egészen másba fognék, ha úgy kell motoroznom, hogy nem vagyok versenyképes” – tette hozzá Rossi, aki februárban 2008-ig kötelezte el magát a Yamahához. Az utóbbi időben nemcsak a motorjával, a gumikkal, de az olasz adóhatósággal is meggyűlt a baja, miután a gyanú szerint a versenyző hatvanmillió eurót nem vallott be a keresetéből.

Címkék: autó-motor