Még nem bontják a Rajk-emlékművet

Mégsem kezdik meg csütörtökön Rajk László 56-os emlékművének bontását Veszprémben; az önkormányzat megvárja a bontási határozat jogerőre emelkedését - tájékoztatta Horváth György, a veszprémi polgármesteri hivatal szóvivője szerdán az MTI-t.

A bontásról azért hozott határozatot augusztus 3-án a hivatal, mert az emlékműnek az eredeti tervektől eltérően megvalósított alapszerkezetére az építtető nem kért fennmaradási engedélyt, s ezért ebben a kérdésben nem is volt mérlegelési lehetőség – tette hozzá a szóvivő. A művész felesége, Rajk Judit szerdán az MTI-nek elmondta: megdöbbentőnek tartják, hogy a határozat jogerőre emelkedését meg sem várva, csütörtökön már meg akarta kezdeni a polgármesteri hivatal az emlékmű elbontását. Közölte: a határozat ellen fellebbezni fognak.


Az emlékmû még a helyén

A veszprémi önkormányzat 2005 februárjában írt ki meghívásos pályázatot egy 56-os emlékmű megalkotására és felállítására, s a pályázó tizenegy művész közül Rajk László nyert. A művész az emlékművet – a szerződés szerinti 20 millió forintos költségért – 2006 októberére elkészítette, s annak a felállítását október 13-án megkezdte.

Rajk László ugyanakkor az eredeti tervtől annyiban eltért, hogy egy csatorna fedlapja miatt az emlékművet másfél méterrel úgymond “el kellett forgatni”, s a forradalom zászlóit ábrázoló fémfelület sem lett anyagában csiszolt, hanem felületkezelt matt színt kapott. Az eltéréssel az akkori városvezetés és az építési hatóság is egyetértett.

A 2006. október elsejei választások során azonban új polgármestert választottak Veszprémben, s az addigi szocialista-szabad demokrata többségű képviselő-testületben a polgári oldal szerzett többséget, s éppen az új polgármester eskütételének napján, október 13-án jelent meg az emlékmű felállításának helyszínén (a színházkertben) a polgármesteri hivatal építéshatósági irodájának vezetője, s a munkálatok leállításáról rendelkezett, mondván; az engedélytől eltérően készült el az emlékmű. Rajk László azonban, hivatkozva arra, hogy az eltérésekkel a város korábbi vezetése egyetértett, felállította az emlékművet.


Az emlékmû a leendõ helyén (fantáziakép)

Ez év április végén a képviselő-testület úgy döntött, hogy az emlékművet a színházkertből áthelyezik a Jutas-lakótelepi Barátság Parkba. Ebbe Rajk László is beleegyezett, s a szerződés megkötésére várt. Május végén azonban egy levélben arra szólította fel őt Veszprém polgármestere, hogy az emlékművet a saját költségén bontsa és szállítsa el.

A művész erre bontási határozatot kért, amit hónapokon át nem kapott meg, ehelyett augusztus 19-én arról értesítette a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának vezetője, hogy augusztus 23-án, csütörtökön a város – a művész költségére – megkezdi az emlékmű bontását. Végül is Rajk László augusztus 22-én kapta kézhez a bontási határozatot.

Címkék: Magazin