Élményközpont épül a Szépművészeti alatt

Az elkövetkező évek egyik legnagyobb kulturális beruházásaként épülhet meg a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítése - írta a Népszava.

A több mint 4000 négyzetméternyi látogató és turisztikai központ célú épület éttermet, kávézót, gyerekfoglalkoztatót és 1200 négyzetméteres kiállítóteret foglal majd magában. A tervek szerint 2010-re elkészülő, 3,5 milliárd forintos beruházás nem csupán a múzeum bővítését célozza, hanem a főváros egyik fontos új turisztikai csomópontja épül majd a Világörökség részét képező Hősök terén – olvasható a lapban.


Baán László főigazgató szerint az európai uniós első körös kiemelt fejlesztések nem véletlenül érintik a Szentendrei Skanzent és a Szépművészeti Múzeumot, hiszen mindkét intézmény az elmúlt években fokozottan fordult a közönség felé, s ért el hatalmas látogatói sikereket. A főigazgató szerint a jól teljesítő intézményeket kiemelten kell továbbfejleszteni, mert ezzel a tényleges látogatói igényeket követik a döntéshozók – írta a Népszava.

Címkék: Magazin