Kapcsolódó linkek
Wayne Rooney mindössze 45 percet játszott a szezon első bajnoki meccsén, mivel a Michael Duberryvel való összecsapása után megsérült, le is kellett cserélni, a röntgen pedig kimutatta, hogy úgynevezett hajszálvonalas törést szenvedett a bal lábában.
A csatárnak a hírek szerint két hónapot kell kihagynia, így nem léphet pályára szeptemberben az angol csapat Oroszország, illetve Izrael elleni Eb-selejtezőjén, és persze Alex Fergusonnak is gondot okoz a kiesése. A Reading ellen Nani állt be a helyére, és John O’Shea is támadófeladatot kapott, mivel Fergusonnak Louis Saha és Carlos Tevez távollétében nem akadt más vérbeli támadója.
Bár még csak 21 éves, Rooney nem először szenvedett súlyos sérülést. A 2004-es Európa-bajnokságon a jobb lábát törte, akkor 96 napot hagyott ki, majd a tavalyi világbajnokság előtt dőlt ki egy Chelsea elleni bajnokin. Akkor is a jobb lába tört el, 47 nap múltán térhetett vissza, és noha sokáig kérdéses volt, mégis játszhatott Németországban.
„Nagy csapás, hogy Rooney nem tud ráállni a lábára, de nem hiszem, hogy olyan súlyos a sérülése, mint legutóbb volt” – nyilatkozta Ferguson a meccs után.
A skót edző mellett a Chelsea menedzsere, Jose Mourinho is vakargathatja a fejét, hiszen a csapat öltözője eddig is egy kórházi váróteremre hasonlított, a Birmingham ellen megnyert bajnokin pedig Michael Essien is kidőlt a sorból: a ghánai középpályás térdsérülést szenvedett, szereplése kétséges a Reading elleni szerdai bajnoki találkozón.