Kapcsolódó linkek
A 70 millió euróból nyáron megerősített Bayern München bajnokesélyeshez méltóan kezdte a bajnokságot, szemernyi esélyt sem adva intézte el a Rostock együttesét. Az újoncnak momentumai sem voltak, Kahn kapus unatkozott is, nem úgy kollégája, Wächter, aki a 14. percben kapitulált először.
Klose remekül szolgálta ki a hozzá hasonlóan szintén nyáron érkezett Tonit, az olasz csatár pedig a jobb alsó sarokba lőtt. A folytatásban akár újabb gólt, gólokat szerezhetett volna a világbajnok futballista, de kihagyta a helyzeteit. Klose viszont duplázott a Bayernben játszott első bajnoki meccsén: előbb Lahm lövése után kipattant labdát helyezte néhány méterről a hálóba, majd közelről a jobb felsőbe fejelt – a feladó ez esetben is a válogatott jobbhátvéd volt.
A dobogóra esélyes Werder Bremen döntetlennel kezdett: kétszer is megszerezte a vezetést, de a hazai Bochum mindkétszer egyenlíteni tudott. A Bundesliga magyarjainak nem volt túl jó napjuk: a Huszti Szabolcsot végig a soraiban tudó Hannover otthon kapott ki a Budapest Honvéd elleni UEFA-kupa-mérkőzésre készülő Hamburgtól, míg Dárdai Pál Hertha Berlinje Frankfurtban bukott el. A magyar középpályás végig a pályán volt, akárcsak Szélesi Zoltán a Leverkusenben remiző Energie Cottbusban.
Bundesliga, 1. forduló:
Bayern München-Rostock 3-0 (1-0)
Gól: Toni (14.), Klose (66., 85.)
Bayer Leverkusen-Energie Cottbus 0-0
Bochum-Werder Bremen 2-2 (1-2)
Gól: Sestak (47.), Bechmann (49.), ill. Diego (39., 11-esből), Sanogo (45+1.)
Hannover-Hamburg 0-1 (0-0)
Gól: Benjamin (23.)
Frankfurt-Hertha BSC 1-0 (1-0)
Gól: Amanatidisz (31.)
Wolfsburg-Bielefeld 1-3 (0-1)
Gól: Radu (84.), ill. Wichniarek (38.), Eigler (52.), Kirch (80.)
Péntken játszották:
Stuttgart-FC Schalke 2-2
Vasárnapi program:
Nürnberg-Karlsruhe, 17:00
Dortmund-MSV Duisburg, 17:00