Hastánc: művészet vagy divathóbort?

Hiába hallunk róla manapság lépten-nyomon, a hastánc sokunk számára még mindig egy idegen, misztikus világ lenyomata. Miért szaporodnak mégis gombamód a hastánciskolák a nyugati világban? Múló divat, vagy szenvedély? A klasszikus hastánc egyik legismertebb művelőjével, Sábával beszélgettünk.

A raqs sharkitól a hastáncig

A hastánc évszázadok óta létezik az arab világban, raqs sharki vagy raqs beledi néven, ami magyarul körülbelül annyit tesz: a Kelet tánca. Az európaiak által használt hastánc elnevezés a 19. században született, amikor Napóleon katonáit elbűvölte egy gawazijja, azaz utcán táncoló lány. Így indult világhódító útjára a hastánc, mely azóta számos átalakuláson ment keresztül, és mely nálunk ma is teljesen mást jelent, mint az arab világban.

Sokan a nőiesség kiteljesedését és művészetet, mások divathóbortot látnak az utóbbi években Magyarországon is egyre nagyobb teret hódító hastáncban. Az európai kultúrától idegen mozgásforma azonban rohamosan gyűjti híveit a nyugati világban is: gyakorlásához ugyanis nem kell különösebb felszerelés, sem pedig adottság.

„Míg itt, Európában, ahol létezik a női szabadság, ez egy művészeti irányzat, addig sajnos ez az arab országokban nincs így. Ez a tánc mindig is azokat a társadalmi kereteket tükrözte, melyekben született: az időről időre megerősödő iszlám tradíciók okán a nőiességükre büszke táncosnők számos alkalommal kerültek az előítéletek kereszttüzébe” – mondta lapunknak Sába, aki majdnem tíz éve hastáncol. Tehetségét számos hazai és nemzetközi versenyen előkelő helyezéssel jutalmazták, tudását pedig saját iskolájában adja tovább tanítványainak.

A férfiak elítélik a hastáncosnőket

Sába szerint a férfiak az idők kezdete óta, a társadalmi nyomásnak engedve, elítélik a hastáncot. „Közben persze titkon gyönyörködnek benne, így a táncosnők gyakran a társadalmi hierarchia peremére kerültek, és ez ma sem változott. Megítélésük nagyjából ahhoz hasonlítható, ahogy ma a nyugati társadalom az örömlányokat kezeli” – magyarázta Sába. Hozzátette: a hastánc ottani megfelelőjét rabnők táncolták, így fejezve ki szabadságvágyukat.

„Az arab Raqs Sharki annyira szenvedélyes, fájdalmas és gyönyörű, hogy ennek a szenvedélyét nem lehet megérteni, ha az ember nem tudja, ott mit áldoz fel egy táncos, hogy táncos legyen. Itt, Európában egy hastáncos nem áldozza fel az egész társadalmi egzisztenciáját, mint ott” – mondja. Sába szerint ezt a fajta művészi töltetet és az igazi mestereket csak Kairóban lehet megtalálni, ezért utazik vissza ő maga is, ahányszor csak tud. Igaz, Kairóban is – ami Keleten a szórakoztatóipar fővárosa – máig társadalmi nyomás nehezedik a táncosnőkre.

Nyugaton van egy színházi közeg is

Európában és az Egyesült Államokban a hastánc művészet, nem csupán bárokban való fellépést jelent, beágyazódik más művészeti ágakba, megjelenik a színházi előadásokban, táncszínházakban. „Emellett van egy színházi, fesztiválközege is, ahol nagynevű táncosok lépnek fel. A hastáncvilág találkozik itt, tanul egymástól, és mindenki megmutathatja magát, a kezdőktől a profikig” – mondta Sába.

Hozzáteszi: a színház ad ezenfelül lehetőséget és közeget arra, hogy egy táncos a művészi elkötelezettséget kifejezze, táncba öntse a gondolatait, akkor is, ha ezzel felforgatja egy kicsit a leülepedett véleményeket. „A hastánc titkaira, megítélésére és az arab társadalomban való helyéről kívánja lerántani a leplet a következő táncszínházi előadásunk, melyet Györffy Katalin rendezésében fogunk bemutatni, a címe: Raqs Sharki, a klasszikus hastánc színháza, Hallatlan és Hallhatatlan” – hangsúlyozta a hastáncosnő.



Saba tánc közben (Forrás: shaba.hu)


Szebbé tesz

De mégis, miért akarunk mi, nyugati nők hastáncolni, hiszen olyan távol áll tőlünk kulturálisan? Sába nem titkolja, hogy sokaknál ez a „keleti feng shuis” őrület része.
„Ennél azonban sokkal több: maga a hastánc szerintem azért olyan népszerű ma, mert nagyon nőies. Amerikától Japánig az egész világon hastáncőrület van. Ez egy olyan női mozgásforma, amely tényleg szebbé teszi a nőket kívülről és belülről egyaránt” – véli Sába.

A hastánc kétségtelen előnye, hogy nem kell képzettség, különleges mozgáskultúra ahhoz, hogy jól érezzük magunkat ebben a táncban, ráadásul korhatár sincs. Kitartással és gyakorlással minden megtanulható, vannak lányok, akik már egy év után fellépnek a hastáncosok közt szokásos tanítványestek egyikén, ahol barátaiknak, ismerőseiknek mutathatják be a tanultakat. Akiben persze van elég ambíció és szorgalom, később hobbitáncosból profivá válhat, és versenyeken is indulhat.

„Sok tanítványom van, aki a szemem előtt lett nő. Ide jönnek egy csomó gátlással, úgy, hogy egész eddig azt sulykolták beléjük: soha nem leszel szép, soha nem leszel jó. És eljön az a pillanat, mikor végre bele mer nézni a tükörbe, és látja, hogy a mozdulat szép a testén. Látom, amikor elkezdi élvezni a táncot. Még az is lehet, hogy versenyre is elmegy” – magyarázta Sába, mit is adhat a hastánc egy nőnek.

Hastánciskolák tömkelege

A hastáncon belül számos irányzat létezik, ezek közül sok Magyarországon is megtalálható. Igaz, ma már szinte minden sarkon nyílik hastánciskola, igazán jó műhely, amely egyedit és karaktereset oktat, Sába szerint legfeljebb 15-20 van az országban. Egy éve a Testnevelési Egyetemen hastáncoktató képzésen is részt lehet venni, az itt tanult oktatóknak nagyobb hitelük van a szakmában.

Sába szerint ha valaki hastáncolni akar, érdemes több iskolát kipróbálnia: fontos, hogy a tanár szimpatikus, hosszú távon hiteles és profi legyen, de fontos a közeg, a keleties hangulat, az atmoszféra, és persze a lányok is, hiszen, mint mondja, itt igazi „csajos” közösségek kovácsolódnak.



Sába tanítványai körében (Forrás: shaba.hu)



Irányvonalak: klasszikustól a törzsi táncig

A hastáncnak rengeteg fajtája, típusa létezik. A klasszikus Raqs Sharki – amit Sába is tanít – a klasszikus arab folklórra épül, színpadi szólóműfaj, meghatározott mozgáskészlettel és zenei repertoárral, gyönyörű ruhakölteményekkel. Ezen belül is elkülönül az egyiptomi autentikus és a libanoni modernebb vonulat. Sába kiemelte: hazánkban is sokféle stílusirányzat található, mindenkit más ragad meg a hastáncból, és például még a klasszikus Raqs Sharkin belül is vannak fűszernyi különbségek.


Van, aki törzsi táncokat tanít, van, aki modern tánccal ötvözi, van, aki revüt csinál, van, ahol direkt színpadi táncot lehet tanulni, és még számos apró különbség lehet az egyes iskolák közt. Messze Egyiptomtól is van tehát miből válogatni. És hogy meddig tart a hastáncőrület? Sába szerint, míg nőiesség létezik, addig hastánc is lesz.

Címkék: Magazin