Sziget-nyitó: három betű, négy ember

A magyar rocktörténet egyik legfontosabb zenekara, az LGT nyitja meg kedden a Sziget Fesztivált. Pont húsz éve ugyan egy tabáni buli után az együttes „elhatározta, hogy végtelen időre felfüggeszti magát”, de azóta több búcsú- és egyéb koncertet is tartott. Most megint nagy dobásra készülnek: három órában próbálják meg összefoglalni az életművüket.

Nagyjából harminc dalt válogatottak ki a koncertre. Mint Presser Gábor fogalmazott, azt vették figyelembe, hogy a programot a közönség is szeresse, meg a zenekar is. „Internetről, levelekből, meg a 2002-es koncertünk révén pontosan tudjuk, melyek a kedvenc dalok. Először kiválogattunk ötvenet, majd ezt a listát harmincra csökkentettük. Körülbelül 3 órásra céloztuk meg a koncertet, az ott dől el, hogy harminc vagy huszonhét dal hangzik-e el végül” – mondta egy interjúban. Persze az is biztos, hogy régi szokásukhoz híven most is változtatnak a dalokon a pillanatnyi hangulatuk és kedvük szerint.


Presser Gábor (forrás: lgt.hu)


Az LGT-t a Sziget szervezői kérték fel a nulladik napi koncertre, amit nagy örömmel el is vállaltak. Presser több helyen kifejtette, eddig ők fizettek a Szigetnek, amikor Somló Tamással évről évre kilátogattak a fesztiválra, most már ideje volt, hogy megforduljon a dolog. Ráadásul ezúttal csak a zenével, a produkcióval kell törődniük, minden mást a Sziget intéz helyettük.

Először Képzelt riport

A hét órakor kezdődő LGT-show-t egy Képzelt riport-koncert vezeti fel este 6 órától, amelyben többek között Lovasi András, Novák Péter, Bíró Eszter és Roy énekli majd a legendás musical dalait.
Az LGT-koncerten a négy zenészhez 8-10 háttérmuzsikus csatlakozik fúvós, ütős és más hangszerekkel, de emellett lesz még vagy ötven vendég a színpadon. Mint a hétfői főpróbát megelőző technikai beálláson láthattuk, a zenét jól megkomponált videoinstalláció is kíséri a hatalmas kivetítőkön.

Az érdeklődés óriási. Gerendai Károly, a Sziget főszervezője elárulta, hogy a jegyek jó része már elővételben elkelt, mintegy 50 ezer néző fog csápolni a nagyréten. Mint ahogy a négy-öt évente megrendezett búcsú- és egyéb elnevezésű koncerteken megszokhattuk, minimum három generáció énekli majd együtt a dalokat Presserékkel.

Az első 36 év

Az 1971-ben alakult Locomotiv GT (nevében a GT a Gran Turismo rövidítése, utalva a tagok előtt álló hosszú útra) volt az első igazi magyar „supergroup”, tagjai ugyanis egytől egyig fontos, elsővonalbeli zenekarokból verbuválódtak. Presser Gábor zeneszerző-billentyűs-énekes és Laux József dobos az Omegából, Frenreisz Károly basszusgitáros a Metróból, a kor egyik legtehetségesebb gitárosa, Barta Tamás pedig a Hungáriából érkezett az LGT-be.


Somló Tamás (forrás: lgt.hu)

Az első két album ithhon nem aratott túl nagy sikert, de külföldön felfigyeltek a zenekarra: 1972 májusában az európai kontinensről egyedüli együttesként kiutazhattak az angliai Lincolnban megrendezett Great Western Express Festivalra, ahol a Genesis, a Beach Boys, Joe Cocker és a Faces társaságában léptek fel.

A riport képzelt, a tagcsere valódi


Eközben a Vígszínház felkérésére az LGT megzenésítette Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényét. A Popfesztivál hallatlanul nagy sikert könyvelhetett el, öt országban mutatták be. E munka közben lépett ki az LGT-ből és alakította meg saját, Skorpió nevű zenekarát Frenreisz Károly, mondván, hogy ő inkább koncertezne, mint “színházazna”.

Helyére a Non Stopból és a KEX-ből ismert szaxofonos, az amúgy artistaképzőt végzett Somló Tamás került a zenekarba. Somlóval az volt a probléma, hogy nem játszott basszusgitáron, de Barta Tamás megígérte Pressernek, hogy két hét alatt megtanítja. És tényleg: a több hangszeren is jól játszó és énekelni is kiválóan tudó Somlóból fél hónap alatt basszsusgitárost faragott.

Küldjön fotókat, beszámolókat!



Saját beszámolóink mellett lehetőséget kínálunk olvasóinknak is, hogy leírják saját élményeiket a Szigetről és egyéb fesztiválokról. Beszámolót és a képeket a fesztival@sanomabp.hu címre küdheti.


—-Majdnem világhír—-

1973-ban készült el a Ringasd el magad, a Kék asszony, a Gyere, gyere ki a hegyoldalba, az Ő még csak most tizennégy című slágereket is tartalmazó harmadik, immár félreérthetetlenül Presser hatása által uralt album, a Bummm!, amely itthon is meghozta az igazi sikert és népszerűséget az LGT számára. Ebben az évben ismét kiutaztak Nagy-Britanniába, ahol tévéműsorban szerepeltek, koncerteztek és lemezfelvételeket készítettek.

1974-ben ezt egy három hónapos amerikai turné fejelte meg, ami szédítő sikerekkel kecsegtetett: Jimmy Miller, a Rolling Stones menedzsre karolta fel egy új, angol nyelvű lemeztervüket. A munkálatok azonban végül félbeszakadtak, ráadásul Barta Tamás beleszeretett Miller titkárnőjébe és úgy döntött, hogy nem tér haza. Két évvel később Laux József is disszidált.


Karácsony János (forrás:lgt.hu)

A nyugati koncertek mindenütt sikeresek voltak, de pénz és marketinggépezet nélkül már akkor sem lehetett érvényesülni a popszakmában. Kelet-Európából nem is sikerült senkinek nemzetközi karriert befutni.

Barta helyére a Fermből és Generálból érkezett Karácsony Jánost hívták meg, és már az ő közreműködésével készült az 1975-ben megjelent negyedik album, a Mindig magasabbra és az 1976-os Locomotiv GT V. címet viselő dupla album. Az USA-ban végül hangmérnökként dolgozó Laux helyett a dobokat a szintén generálos Solti János vette át 1976-ban, akivel kiteljesedett a végleges, 2007-ben is állandó felállás.

Loksi, Tabán

1977-ben már így készült a Zene – Mindenki másképp csinálja, amelyen már jórészt Sztefanovity Dusán írta a dalszövegeket. (Korábban Adamis Anna.) Ekkor magára talált a zeekar, Solti nyomán a jazz-rock felé is kacsingattak. 1980-ban megjelent a Loksi című dupla album, ami a kor egyik legjelentősebb kiadványa.


Solti János (forrás:lgt.hu)

Ezután kiadtak még egy-két lemezt, és rendszeresen koncerteztek itthon és a keleti tömb országaiban, de egyre kevésbé volt vevő a közönség az LGT-re. (Bár a legendás Tabán-koncerteken mindig megtelt a várdomb.) A turnék ritkultak, az utolsó fellépésre is a „törzshelyen”, a Tabánban került sor 1987. május 2-án. Ezután az LGT gyakorlatilag megszűnt: „Elhatározza, hogy végtelen időre felfüggeszti magát, de nem oszlik fel”. Presser, Karácsony és Somló szólókarrierbe kezdett, Solti pedig más együtteseknek dobolt. Egymás lemezein olykor dolgoztak együtt, de a Loksi nem adott ki több albumot.

Búcsú, visszatérés

1992 májusában hivatalos (a Posta Bank által finanszírozott) búcsúkoncertre került sor a Nyugati pályaudvaron, nem is egyre, hanem a nagy érdeklődés miatt egymás után háromra (plusz két nyilvános főpróba) is. Aztán mindenki azt hitte, hogy az öt búcsúkoncertet követően az LGT végleg eltávozott a magyar könnyűzene színpadáról. Nem így történt.

1997-ben váratlanul új album jelent meg, a 424 – Mozdonyopera. 1999-ben a Westel Kapcsolat napon kétszázezres közönség előtt léptek fel. 2002-ben egésznapos LGT-fesztivált rendeztek az Óbudai-szigeten, amelyen a Popfesztivál részletei hangzottak el, valamint egy, az LGT zenéire készült balettet is bemutattak. 2002-ben aztán még egy meglepetéssel, egy új stúdióalbummal rukkolt elő a zenekar, A fiúk a kocsmába mentek címmel.

Az LGT idén július 29-én a marosvásárhelyi Félszigeten, augusztus 7-én pedig a budapesti Sziget-fesztivál nulladik napján lép fel, de a tagok állítása szerint újabb lemez kiadását egyelőre nem tervezik. Majd meglátjuk.

Küldjön fotókat, beszámolókat!



Saját beszámolóink mellett lehetőséget kínálunk olvasóinknak is, hogy leírják saját élményeiket a Szigetről és egyéb fesztiválokról. Beszámolót és a képeket a fesztival@sanomabp.hu címre küdheti.

Címkék: Magazin