Kapcsolódó linkek
“Egyelőre nem látok az ausztráloknál tovább, új edzőjük van, semmit nem tudunk róluk, jobban örültem volna, ha először a lelátón tudjuk megnézni őket – mondta a kapitány, aki újra hangsúlyozta, hogy a németországi szereplés is az olimpiai felkészülést szolgálja. A csapat jó állapotban van, a játékosok “pörögnek”, de a szakmai vezetés egyelőre nem a berlini negyeddöntőre, hanem a három – az ausztrálok után a házigazdák és a kanadaiak elleni – csoportmérkőzésre készül.
Meg kell mutatnunk, hogy tudunk gyõzni (Fotó: vlv.hu)
Kiss Gergely, a kétszeres olimpiai bajnok klasszis néhány napja a vlv.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy néhány csapat félvállról vette a sorozatot, de a szerbek és a magyarok nem. “A papírforma alapján ez a két csapat vívja majd a döntőt, amelyen mindenképp szeretnénk nyerni. Be kell bizonyítanunk, hogy nem csak jó, hanem újra nyerő csapatunk van. Mindemellett a Világliga pénzdíjas is, a győzelem pedig – külön szerződések alapján – nem csak a szövetség, hanem a játékosok kasszáját is gyarapítaná.”
Kellemetlen hír, hogy a hétvégén kiújult Varga Dénes hátsérülése, hétfő reggel még úgy volt, hogy nem is tud a társakkal tartani. Végül vállalta az utat, s a csapatorvostól, Pavlik Gábortól kapott tablettás, fizioterápiás és ultrahangos kezelés nyomán megvan az esély rá, hogy a torna utolsó mérkőzésein vízbe szálljon.
Kemény Dénes a mérkőzések előtt jelöli ki a 16-os keretből az adott napra nevezhető 13 játékost.
Pénteken a negyeddöntőben a két csoport csapatai keresztbe játszanak, méghozzá a csoportelső a másik csoport negyedikjével, a második helyezett pedig a harmadikkal, majd szombaton lesz az elődöntő, s vasárnap a döntő. A világbajnoki címvédő horvátok nem jutottak be a nyolcas döntőbe.
A magyar érdekeltségű elődöntőt és döntőt (vagy a bronzmeccset) a Sport Klub televízió közvetíti, a Kemény-legénység további mérkőzéseinek alakulásáról élőben a válogatott hivatalos honlapján tájékozódhatnak a sportág hívei.
—-Keret, csoportbeosztás, program—-
A magyar csapat
Kapusok: Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán
Mezőnyjátékosok: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szivós Márton, Varga Dániel és Varga Dénes.
Csoportbeosztás
A csoport:
Szerbia
Románia
Egyesült Államok
Kína
B csoport:
Magyarország
Németország
Kanada
Ausztrália
A magyar csapat mérkőzései
Kedd: Ausztrália-Magyarország. 17:30 ó
Szerda: Németország-Magyarország, 19 ó
Csütörtök: Kanada-Magyarország, 20:30 ó