Rekorddal zárt a Művészetek Völgye

A tavalyi 240 ezer látogatóhoz képest idén legalább 250-260 ezren vettek részt a Művészetek Völgye programjain. A fesztivál igazgatója elmondta: az 1270 programból csupán 60 maradt el, döntően finanszírozási nehézségek miatt. A legtöbben szombaton voltak, legalább 50-60 ezren.

A közönség ezúttal is segített, rekordszámú tömeg volt a völgyben a tíz nap alatt, s a programok zöme “telt házakkal ment” – jelentette be Márta István. A legtöbb programra négyszer-ötször annyian szerettek volna bejutni, mint amennyi hely volt a teremben, sátorban vagy a szabadtéri placcon. A legtöbben szombaton voltak a völgyben, egyszerre legalább 50-60 ezer ember tartózkodott Kapolcson, Monostorapátiban, Taliándörögdön, Öcsön, Pulán, Vigántpetenden és a völgyfesztiválhoz idén először csatlakozott Nagyvázsonyban.



Képgaléria!


Különösen nagy sikere volt Öcsön, a kőfejtőben rendezett esti világzenei programoknak, Taliándörögdön a klastrom színpadán fellépő, határainkon túli kulturális együtteseknek, a Pelsőczy Réka rendezte Én egy szemüveges kisfiú vagyok című darabnak, siker volt a Kolibri Színház több mint száz gyermekelőadása, a beregszászi Illyés Gyula Színház Liliomfi előadásai, “zajos sikert” aratott idén is az Amadinda és a Muzsikás együttes, fiatalok tömegét vonzotta a Monostorapátiban felállított rockszínpad is – mondta az igazgató.

“Fantasztikus dzsesszélmény” volt Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György fellépése – emelte ki Márta István. Kitért arra is, hogy idén több mint hetven kiállítást nyitottak meg, s csak a Néprajzi Múzeum hangszer-gyűjteményének bemutatóját összesen 25 ezren nézték meg Vigántpetenden.

Az igazgató ugyanakkor utalt arra is, hogy nagyon kedveltek voltak az úgynevezett “zöld programok” is; közel negyven hegyet-völgyet járó túrán lehetett részt venni, s a zöldaktivisták 43 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze a településeken.

Megdőlt a tavalyi véradási rekord is, idén ugyanis már a 700 litert is meghaladta a jelentkezőktől levett vér mennyisége – jegyezte meg az igazgató. Rámutatott arra is, hogy a hét faluban összesen 520 völgymunkás dolgozott, továbbá a 260 ezernyi látogató ellenére mindössze csak négy – könnyebb sérüléssel járó – közlekedési baleset történt, elkaptak viszont néhány zsebtolvajt és lebukott hét körözött személyt is.

Az azonban tény, hogy több beígért szponzori támogatás elmaradása miatt idén először nem tudnak majd a végelszámolás után pénzt juttatni a programoknak helyet adó települések önkormányzatainak – tájékoztatott Márta István.

Címkék: Magazin