Magyar Nagydíj: a versenybíróság vizsgálja Alonso ügyét

A Forma 1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén látottak után a világbajnoki sorozat versenybírósága vizsgálja ki a McLaren csapat boxában történteket. Alonso tettét egyre többen kritizálják.

Ron Dennis, a Forma-1-es McLaren-Mercedes csapatfőnöke szerint nem a spanyol Fernando Alonso miatt “ragadt” a boxban a vb-pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésének utolsó percében.

“A csapat nem azt tette, amit kellett volna” – mondta Dennis. “Alonso azért nem indult el, mert az egyik, indításért felelős mérnökünk erre nem adott neki engedélyt.”

A tréning hajrájában Alonso a boxutcában állt és a “nyalóka” felemelése után még több másodpercig nem indult el. Amikor végre gázt adott, olyan kevés idő volt hátra az edzésből, hogy mögötte várakozó csapattársának, a pontverseny brit éllovasának már nem volt ideje egy újabb gyors körre, így nem maradt lehetősége arra, hogy esetleg tovább javítson idején és rajtpozícióján.

A versenybíróság vizsgálatot indított a McLarennél történtek tisztázása érdekében, ezért meghallgatásra beidézte Dennist és Dave Ryan csapatmenedzsert, valamint a két pilótát. A vasárnapi versenyen Alonso indul az első, Hamilton a második helyről.

Alonso sportszerűségét egyre többen kérdőjelezik meg. A háromszoros világbajnok Niki Lauda, aki a német RTL szakkommentátoraként van jelen a Hungaroringen, sportszerűtlennek és kirívónak nevezte a spanyol eljárását.

“Remélem, Hamilton majd a holnapi versenyen válaszol” – folytatta az osztrák legenda. “Alonso nem hivatkozhat téves csapatutasításra egy olyan környezetben, ahol mindent századmásodpercekre kiszámítanak. Mint ahogy az ő várakozását is. A pályán kellett volna riválisát legyőznie, s nem ilyen vitatható eljárással elékerülnie.”

Címkék: autó-motor