A nyár a zajos fesztiválok ideje. A tömegeket érdeklő programok – a Művészetek Völgye, a Sziget – és más számtalan profilú fieszta általában nem kedvez a képzőművészetnek. A közönség bár nyitott, kevés kivétel mellett nincs igazán része nívós kiállítási programokban. Az alkotóművészek tisztában vannak a nyár ritmusával, ilyenkor a műtermek mélyén és az alkotótáborok árnyas fái alatt készülnek az őszi és a téli kiállítások új képei.
Művésztelepi dicső múlt
Ha 1896-ban nem alakul meg a nagybányai művésztelep, akkor nincs magyar kortárs képzőművészet sem. Nagybánya és az ott alkotó művészek első generációja Hollósy Simon, Thorma János, Réti István, Glatz Oszkár, Ferenczy Károly olyan elemi erővel alapozta meg a magyar festészeti hagyományokat, hogy sokan azóta is Nagybánya festészeti örökségéből merítenek. Mi lehetett a titok? Bizonyára a művészet megújítása mellett az, hogy tehetséges alkotók voltak jó időben jó helyen.
A Képzőművészeti Alap 3-as számú művésztelepe Szolnokon 1954-ben: a képen Bótos Sándor, Bak János, Khiovini Ferenc festőművészek (MTI)
A festők közötti barátság és egészséges művészi rivalizálás remekműveket hozott felszínre, amit a közönség 1987-ben Budapesten láthatott. A nagybányaiak kiállításának sikere arra ösztönözte az akkori kultuszminisztériumot: a történelmi festészet eszméjének élesztgetése helyett szorgalmazza a magyar művészek magyar helyszíneken való alkotását; így jött létre – az állam támogatásával – a kecskeméti, a szolnoki és a gödöllői művésztelep. Ez a négy művészeti pólus azóta is hatással van a magyar művészetre, bár Nagybánya a trianoni döntés után elvesztette jelentőségét. Gödöllő, Szolnok és Kecskemét azóta is a modern művészet erős várai.
A szecessziótól a barackpálinkáig
A magyar szecesszió egykori bölcsője Gödöllő ma az egyik legfrissebb, elsősorban iparművészeket csokorba gyűjtő kedvelt alkotóközösség. Az 1998-ban „újjáalakult” Gödöllői Iparművészeti Műhely az egykori Művésztelep által teremtett hagyomány közös felélesztésére és továbbépítésére vállalkozott. A műhely a meghívott művészekkel közösen rendezett tárlataival, országos körben meghirdetett és megszervezett rendezvényeivel nyitott, de a gödöllői karakterét őrző alkotói közegként funkcionál. A gödöllői alkotókat mély szakmaiság és bohém jókedv jellemzi, gyakoriak a zenei és más művészeti események, az alkotóházat körbeölelő kert művészpartyk állandó színhelye.
A szolnoki művésztelepen Baranyó Sándor festőművész és fia alkot 1965-ben (MTI)
Szolnokon 1901-ben jött létre a Szolnoki Művészeti Egyesület, majd az egykori vár területén megkezdődött a műteremházak építése. 1902-ben 12 műtermet adtak át, ezek egyikét Fényes Adolf kapta, akinek itteni élmények alapján festett képei alapozták meg a „szolnoki” iskolát. A telep virágkora az első világháborúig tartott, a munka a háborút követően 1924-ben indulhatott újra. A második világháborúban elpusztult a műgyűjtemény és az irattár, majd 1950-ben a telep autonóm működését betiltotta a politika. Mára az ideális körülmények, a közparkként is funkcionáló őspark jelentős alkotókat vonzanak a városba: Ágotha Margit, László Dániel, Pogány Gábor Benő, Varga Patrícia Minerva és Zsemlye Ildikó jelenléte színesíti a város művészeti életét.
Az Alföld közepén a „hírös” város, Kecskemét büszkélkedhet az egyik legszínesebb és legsokoldalúbb aktív művészeti élettel. A kerámia és a textilművészet mellett a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely egész évben fogad művészeket egyéni alkotómunkára, emellett évente három nagy szimpóziumot rendez. Az alkotás zavartalanságát, a zománcozáshoz szükséges anyagokat és eszközöket, valamint a kemencéket a telepen a művészek a maguk hasznára fordíthatják. Kecskeméten van még egy inspiráló kellék: az ott alkotó művészek jelentős része esküszik, hogy a méltán európai hírű barackpálinka nélkül a város és a művészet nem lenne az ami.
—-A Kádári hagyományok—-
A legvidámabb barakk kultúrpolitikája is törekedett maradandót alkotni. Számos kisebb-nagyobb alkotótelep jött létre a hatvanas évektől, ahol a zavartalan alkotói körülményekért cserébe a művészeknek általában egy-két műtárggyal kellett hozzájárulniuk az alkotótelepnek otthont adó város szellemiségének gyarapításához. A konszolidált idők esti bográcsgulyásozása és kiadós delíriumba fröccsözése sok alkotónak ma is kedves emléke.
A direkt pártállami felügyelet mellett működő közösségek azonban mégis fontos helyszínekké váltak, mint az 1964-től működő Hajdúböszörményi hivatásos és amatőr festőket tömörítő nyári művésztelep. Az 1971-től nemzetközivé vált művészeti bázis fontos feladata lett a határon túli művészek befogadása. A rendszerváltásig működő táborban alkotni egyet jelentett a politikai feltételek teljes vagy részleges elfogadásával, bár kívül maradni is nehéz döntésnek számított, hisz volt olyan művész, aki műterem híján kizárólag alkotótelepen tudott megfelelő körülmények között dolgozni.
A pénz beszél
Az újkapitalizmus hatással volt a művészeti közegre is, nem hagyta érintetlenül az alkotótelepek kádári konszolidációját. A szakmaiság sok helyen áldozatául esett a frusztrált, a demokrácia elveit kóstolgató új önkormányzatoknak, így vált jelentéktelenné az évtizedek alatt jelentős és értékes alföldi gyűjteményt felhalmozott tiszakécskei alkotótelep is.
Új alkotói közegek is megjelentek, egy-egy ambiciózusabb polgármester kezdeményezésére, de itt a folytonosság nehezen fenntartható, egy polgármestercsere általában véget vet a művészetnek is. A patinás helyek általában forráshiánnyal küszködnek és az üzleti szellem is megjelent.
A Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola ifjúsági tagozata (www.szonyitabor.hu)
Zebegényben a Szőnyi István nevét viselő Képzőművészeti Szabadiskolában a tanulni vágyók súlyos ezrekért ragadhatnak ecsetet, a tíz és tizennyolc közötti korosztályba tartozó művészpalántáknak bentlakással, napi háromszori étkezéssel 55 ezer forintot kell fizetniük az első tétova lépésekért a művészetben.